A Denver Broncos tegnap megszerezte a Seattle Seahawkstól az irányító Russell Wilsont (és egy negyedik körös picket) két első körös-, két második körös- és egy ötödik körös cetliért, illetve Drew Lockért, Shelby Harrisért és Noah Fantért. De nem csak a Broncos adott ajánlatot a Seahawksnak, hanem ahogy korábban szó volt róla, a Washington Commanders is, ami még kedvezőbb is lehetett volna a seattle-ieknek, ám állítólag ők sem akarták az NFC-n belül elcserélni, de fontosabb, hogy Wilson sem akart a fővárosba költözni.
A pontos ajánlat nem került napvilágra, de azt tudni több forrásból is (például Ben Standig), hogy a 2022-es, a 2023-as és a 2024-es első kör is benne volt és további cetlik (nem ment tovább a tárgyalás, de akár más, például Chase Young is bevonható lett volna). A Seahawksnál azt mondják, hogy nem akarták Wilsont az NFC-be cserélni, ami valamilyen szinten nyilván igaz, de sokkal fontosabb, hogy Wilson nem akart Washingtonba menni, és mivel úgynevezett no-trade clause van a szerződésében, így nemet mondhatott bármilyen cserére.
És Ian Rapoport információi szerint Wilson csak Denverbe akart menni, sehová máshová. Ez persze könnyen lehet csak duma, lehet más csapat is működhetett volna, de az biztos, hogy a Commandershez nem akart menni az irányító. Múlt héten egyébként a TODAY Show-ban megkérdezték, hogy érdekelné-e a lehetőség, és gyakorlatilag azt mondta, hogy nem, még nem is szó szerint (“úgy gondolom a nyugati part jobb számomra”).
A Commanders így tovább keresheti a parancsnokát.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
hát ha nem, akkor nem… majd lesz mással 8-9-es szezon.
Lehet amúgy a tulajdonosváltáson kívül mást tenni, ami vonzóvá tenné a Parancsnokokat?
Nem tudom.A Denvernek nem mindegy,h melyik irányítóval lesz utolsó a csoportban?
Ezt a hozzászólásodat szívem szerint print screenelném, majd az idei offseason ÖSSZES Giants-es hírénél betenném a kommentek közé :D