A Denver Broncos tovább erősíti keretét, hiszen tegnap leigazolta K’Waun Williamst, a 49erstől távozó slot cornerbacket két évre $7 millióért – írja Mike Kaye. A korábbi draftolatlan védő az utóbbi öt évet töltötte San Franciscóban, a slotban jó teljesítmény nyújtott évek óta, most pedig követi Russell Wilsont az AFC Westbe. Ezzel elég jó trió állt össze CB poszton Denverben a másodéves Patrick Surtainnel és a veterán Ronald Darbyval.
Mindeközben a Packers a védőfalát erősítette meg, méghozzá Jarran Reeddel – írja Tom Pelissero. A szerződés részletei egyelőre nem ismertek. A 29 éves játékos második körösként öt évet töltött Seattle-ben, majd tavaly a Chiefsnél játszott. Nagyon kellett a védőfalba az erősítés a Packersnek Kenny Clark mellé.
A Cowboys megtartotta punterét, Bryan Angert, aki három évre $9 millióért írt alá, ezzel a harmadik legjobban fizetett játékos lett a posztján. A korábbi harmadik körös játékos négy évet húzott le a Jaguarsnál, hármat a Buccaneersnél, kettőt a Texansnál és tavaly került Dallasba, ahol Pro Bowler és második csapatos All-Pro lett.
További hír, hogy a Buccaneers megtartotta védőfalemberét, William Gholstont. Ez lesz a kilencedik szezonja Tampában a korábbi negyedik körös játékosnak.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót