Közel egy évvel azután, hogy az első kereset megszületett a szexuális zaklatással vádolt Deshaun Watson ellen, most pénteken összeül a vádemelő esküdtszék és meghallgatja a bizonyítékokat a tanúktól az irányítóval kapcsolatos perek bűnügyi részében – írja a New York Times.
Watson ügyvédje is örül ennek a fejleménynek és reméli, hogy még aznap döntést hoznak a továbbiakról, ugyanis így ez még a szabadügynökpiac nyitása előtt megtörténne – és ő ugyebár úgy hiszi, hogy semmilyen bűncselekmény nem történt, tehát tisztázni fogják ügyfelét. Elmondása szerint ezek polgári ügyek, nem bűnügyiek, tehát nem ezen a platformon kell őket kezelni.
Polgári perek is zajlanak Watson ellen, azonban a csapatokat állítólag elsősorban a bűnügyiek tartják vissza az irányító megszerzésétől, ezért olyan fontos ez a pénteki meghallgatás és esetleges döntés.
Watson egyébként szintén pénteken fog tanúskodni, csak ő a polgári részen, és állítólag az ötödik alkotmánymódosításra fog hivatkozni, miszerint senki sem kötelezhető maga ellen vallani (ez még nem jelenti feltétlen, hogy bűnös is lenne Watson, ez egy ügyvédi taktika arra, hogy amit itt mond, azt ne használhassák fel a bűnügyi tárgyalásokon, de nyilván azt sem jelenti, hogy nem bűnös).
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót