Az irányítókeringő még nem indult el a holtszezonban, nem dőlt le az első dominó. Még két hétig csak csere formájában indulhatnak be a dolgok (Garoppolo? Wentz?), utána viszont a szabadügynökök is új csapatot kereshetnek maguknak. Az egyik delikvens Mitch Trubisky, akivel kapcsolatban egész nagy a felhajtás most.
Jordan Schultz arról számolt be, hogy több vezető beosztású alkalmazott is kezdőt lát a korábbi 1/2-es játékosban, és több csapat, köztük a Steelers, a Saints és a Commander is érdeklődik az irányító iránt. Állítólag sokan inkább Matt Nagynek tulajdonítják, hogy Trubisky nem volt képes fejlődni újonc idénye óta. Úgy gondolják a ligában, hogy a tavaly buffalói padozás segített a 27 éves irányítónak mind mentális felkészülésben, mint képességfejlesztésben, és állítólag a Billsnél nagyon is elégedettek voltak vele, szerették a csapatban tudni.
Persze elképzelhető, hog csak az ügynöke hinti el ezeket a morzsákat az insidereknek, de arra is elég sok példát láttunk már az NFL-ben, hogy a general managerek vagy edzők ragaszkodnak a draft előtti értékelésükhöz egy játékos kapcsán, ezáltal pedig többet látnak benne, mint amit az NFL-ben mutatott.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Első lépések – Jets FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
- bjeela on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- dr.baji on Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
- Hurrá Torpedó on A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Jani_Kovacs on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Cseh Tibor on Minden jó, ha a vége jó – Rams FA-értékelő
- Jani_Kovacs on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
Szívesen látnám a kohászoknál 😂🤣
:DDDDDDDDD
Sőt, mindjárt cseréljük el mi is Cousinst erre a jóemberre!
Nem jó! FA! Nem tudod rá elcserélni Cousinst! :D
Ne aggódj, van, aki fűre-FA-ra is elcserélné őt.
Stimmel. FA. Mármint a keze.
Mindenki csak jól járhat vele.
Nagy már nincs a Bears-nél nem? Akkor kikerült a fék a rendszerből, ideje újra megpróbálkozni Trub-bal és adni neki 2-3 év kezdő pozíciót, addig is Zsüsztin tanulhat tőle ezt-azt.
Ááááh, ezeknek hijába beszél az ember…
Valamit beleláttak annak idején, mi itt a TV előtt még nem láttuk, hogy mit is.