Három 2019-es első körös játékos sorsáról is döntöttek ma: a Dolphins és Giants lehívta az ötödik éves opcióját a védőfalember Christian Wilkinsnek és Dexter Lawrence-nek, viszont a New York-i gárda nem tette meg ugyanezt az irányító Daniel Jonesszal, akinek így a 2022-es idény után lejár a szerződése.
Ugyan a Giants egyelőre még nem erősítette meg, de több forrás is arról számolt be, hogy Daniel Jones ötödik éves opciója nem lesz lehívva. A döntés nem meglepő, ugyanis a korábbi 1/6-os irányító az új kollektív szerződés értelmében 22 millió dollárt keresett volna 2023-ban, ráadásul mindezt garantáltan, miközben egyszer sem passzolt 3027-nél több yardot, illetve 45 TD és 51 big time dobás mellett 29 INT-je és 36 fumble-je van karrierje során. Vele ellentétben Lawrence nagyjából megszolgálta az árát, átlagon felüli iDL lett belőle, a 10,7 millió dolláros fizetés 2023-ra teljesen reális.
Ami Wilkinst illeti: nagy fogásnak tűnt 1/13-ra, de nem lett belőle az a sztár, akit vártunk. Nem rossz, sőt egyre javuló tendenciát mutat, de jelenleg egy jó futás elleni védőről van szó, aki néha-néha megvillan pass rush-ban is. Ennek ellenére 10,7 millió dollárért védhető az opció lehívása, a plafonja még mindig elég magasan van.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót