Deebo Samuel cserét kért a 49erstől, ám a csapat nem akarja elcserélni az elkapót, így egyelőre patthelyzetben vannak a felek. A liga többi franchise-a eközben árgus szemekkel figyeli a fejleményeket, több gárda pedig már érdeklődött is az elkapó iránt, írja több forrás (ESPN, NFL Network).
A 49ersnek “egyáltalán nem áll szándékában” elcserélni Deebo Samuelt
A riportok szerint a Jets, a Packers és a Lions puhatolózott már a 49ersnél, illetve korábban a Cowboys is felmerült. Tekintve, hogy idén már Davante Adams és Tyreek Hill is csapatot váltott, így nem lehet csak úgy legyinteni a dologra, de a csapatoknak nagyon kell sietniük, csütörtökön már itt a draft.
A felsoroltak közül egyébként a Packerst és a Cowboyst jó eséllyel kihúzhatjuk, aligha akarja a közvetlen riválisait erősíteni a San Francisco. A Jets már jobb opciónak tűnik, ugyanis egyrészt az AFC-ben van, másrészt Robert Saleh és Mike LaFleur jóvoltából a kapcsolat is megvan, míg a Lions Samuellel együtt sem zavarna a közeljövőben sok vizet – ráadásul mindkét csapat elég jól el van eresztve draft pickekkel.

Legfrissebb cikkeink
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- Új csapat után nézhet Tyler Lockett?
- Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Könnyen jött, könnyen ment: a Steelers kivágta Preston Smith-t
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben