Hamarosan itt a határidő, hogy a csapatok döntést hozzanak a 2019-es draft első köröseinek sorsáról. Május 2-ig van lehetősége a franchise-oknak, hogy lehívják az említett játékosok ötödik éves opcióját, ezzel garantálva számukra a 2023-as megemelt fizetésüket. Most épp a Vikings oldaláról érkeztek hírek, miszerint nem tervezik lehívni a center Garrett Bradbury opcióját – írja Chris Tomasson.
Egyáltalán nem lesz meglepő, ha (amikor?) hivatalosan is így dönt a Vikings, hiszen a korábbi 1/18-as választott ugyan a lehetséges 49 meccsből 45-ször kezdő volt, egyáltalán nem játszott jól, és egyértelműen nem ér $13,2 milliót, amennyit az opcióján keresne. Szintén előre jelezte a csapat döntését, hogy tavaly le is cserélték a 26 éves centert egy rövid időre, azonban a sérülések miatt végül visszakerült a kezdőbe.

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
A címben rossz a keresztnév :D
yep, javítva
Meg Garrett Bradburyét sem.
az. szövegben már jó volt, csak címben nem… javítva
Helyes!