Idén karácsony napja, azaz december 25 épp vasárnapra esik, és ezt ki is használja az NFL. A liga közvetítésekért felelős alelnöke, Mike North mondta el, hogy három mérkőzést is fognak játszani ekkor (via ESPN). Ennek a hírnek minden bizonnyal az NBA örül a legkevésbé, hiszen az amerikai kosárliga már 14 éve öt meccset is rendez december 25-én, az NFL pedig tőlük vehet el nézőket.
A teljes karácsonyi menüt tekintve a 16. fordulóban lesz csütörtök esti rangadó (december 22), majd szenteste (december 24) szombaton 11 mérkőzést rendeznek, másnap pedig jön az említett triple-header, hogy a fordulót aztán hétfő esti rangadóval zárja a liga december 26-án. North-tól azt is megtudtuk, hogy jövőre is legalább két karácsony napi mérkőzést rendeznek majd, amikor hétfőre esik 25.-e.
Tavaly a Packers-Browns összecsapás karácsony este az alapszakasz harmadik legnézettebb mérkőzése volt egyébként. Hogy idén melyik csapatok mérik össze tudásukat, arra majd május 9-én derül fény – a teljes menetrendet pedig május 12-én teszi közzé a liga.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Hurrrrráááááá! Végre valami jó karácsonyi program!
A “Reszkessetek, betörők!”-kel mi bajod? :D
Száz meccset, ezeret!
Szívemből szóltál.
Ez megint családkompatibilis lesz.
Gondolni kell a magányosokra is.