Tyreek Hill elcserélése és a tavalyi jó szereplésnek köszönhetően a Chiefs birtokolja az idei draft 29. és 30. választási jogát. Az egyértelmű, hogy a legtehetségesebbnek tartott játékosok így elérhetetlennek tűnnek, de a general manager Brett Veach szerint ez csak a jéghegy csúcsa, ugyanis jó eséllyel nemhogy top prospectet, de első kört érő újoncot sem tudnak majd draftolni.
“16-18 rookie-nak adtunk első körös értékelést és az esély arra, hogy közülük valaki lecsússzon hoznánk, nem valami nagy. Viszont nagyon jó értéken lehet játékosokat találni a második és a harmadik körben idén. Tavaly is a második napon került hozzánk Nick Bolton és Creed Humphrey, hasonló lehet a helyzet idén is”
– mondta Veach a Kansas City Starnak.
A draft előtti nyilatkozatok nagyon veszélyesek, mert mindent is jelenthetnek (ezért is nagyon nehéz összerakni egy reálisnak tűnő mockot, annyi a pletyka és a zaj). Korábban lehetett arról hallani, hogy a Chiefs szívesen felcserélne az első körben, amit ez a nyilatkozat is megerősíthet, hisz egy top 18-as tehetség jó eséllyel tényleg nem lesz elérhető az első kör végén. Ugyanakkor ez felhívás is lehet keringőre: az 1/29 és 1/30-as pick az ötödik éves opcióval együtt sem ér olyan sokat, hogy néhány extra cetliért ne érné meg hátrafelé mozogni, pláne ha olyan jónak tartja a második- és harmadik körös felhozatalt a csapat.

Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Playoff Ranking #3
- A harmadik forduló legjobbjai
- FK! FIRST Craft Beer Fantasy League 2023 – a 3. forduló
- Patrick Mahomes: Nem hagyhattam, hogy az alacsony fizetésem gátolja a piacot
- Elveszítette egyik kezdő safetyjét a Panthers
- Lamar Jacksonnak ismét összejött egy dupla-tripla
- Chandler Jonest akarata ellenére vitték mentálegészségügyi intézménybe
- Itt a megoldás? Trevor Siemiant igazolta le a Jets
- Chicago Bears – Ez mindennek a legalja
- Touchdown Week3 – 6 pont és egy sikertelen extra
- Garrett Bolles: Hét éve vagyok Denverben és mást sem csinálunk, csak veszítünk!
- Davante Adams: Nincs időm egy elvesztegetett szezonra!
- Alvin Kamara a héten visszatérhet
- Letartóztatási parancsot adtak ki JC Jackson ellen
- Szárnyal a Texans újonc irányítója
Legutóbbi hozzászólások