Bejelentette a visszavonulást Whitney Mercilus. A 31 éves védőnek nem volt csapata, így nem éri anyagi veszteség a döntéssel.
Mercilus 2012-ben első körös játékos volt, de ennek a nívónak nem tudott megfelelni. Karrierje legnagyobb részét a Texansban töltötte és 142 meccsen lépett pályára (a rájátszással együtt), ezeken 57 sacket szerzett, ami a második legtöbb a franchise történetében (lejátszott meccsekben pedig a harmadik). 2015-2016-ban volt két nagyon jó éve 19,5 sackkel és 140 nyomásgyakorlással, azóta viszont összesen nem szerzett ennyit egyikből sem.
Karrierje utolsó mérkőzéseit a Packersben játszotta, de csak négy meccsen lépett pályára, melyeken öt tackle-t és egy sacket jegyzett. Ezek után nem is volt jó piaca, feltehetően veteránminimum közeli összegnél senki nem ajánlott többet neki, így érthető a visszavonulása.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Mondjuk lehet a tavalyi szakadt bicepsz is közrejátszott a döntésében, mintha kicsit hamar tért volna vissza belőle (lehet sejtette h utolsó meccsei)