A Saints nem szerzett egyetlen safetyt sem a drafton, így ez még egy megoldatlan pozíciónak számít a csapatnál. A poszt teljesen átalakul idén New Orleansban, hiszen Marcus Williams a piacon távozott, Malcolm Jenkins pedig visszavonult, így jelenleg Marcus Maye mellett Daniel Sorensen, illetve az inkább nickel cornerként játszó CJ Gardner-Johnson és PJ Williams vannak a keretben. Hogy ezt orvosolják, a vezetőség várhatóan ismét felveszi a kapcsolatot a legjobb elérhető szabadügynök Tyrann Mathieu-vel és agresszív ajánlatot fog neki tenni – írja Adam Schefter.
Mathieu New Orleansban született és nőtt fel, így adná magát az igazolás, ráadásul áprilisban látogatást is tett a csapathoz. Ez amúgy igaz az elkapó Jarvis Landryre is, azonban elkapót szerzett a Saints a draft első körében, így rá már kisebb szükség lenne – habár ártani nem ártana a támadósornak.
A csapatoknak egyébként azért volt érdemes kivárnia a draftot az ilyen lépésekkel, ugyanis a börzét követően az új igazolások már nem számítanak a kompenzációs pickek formulájába – habár a Saintsnél ez kevésbé fontos, ugyanis a jelenlegi várakozások szerint csak egy 7. körös picket kapnának, csak ezt üthette volna ki Mathieu megszerzése a draft előtt.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Egyre inkább (de hamarabb) úgy fog járni, mint mentora, Patrick Peterson.
Az orrunk elöl vitte el a Chicago Briskert.
Kicsit se cseszett fel.
Utàna jött Taylor, akkor gondoltam is rà hogy Mathieu vagy akàr egy èvre Earl Thomas ( ha tènyleg komolyan gondolja a visszatèrèst) jöhetne.