Nem nagyon emlékszünk olyan időkre, amikor a játékosok azért szerződtek volna a Brownsba, mert úgy gondolták, esélyük van ott Super Bowlt nyerni. Az idők azonban változnak, már tavaly is sokat vártak az együttestől – bár akkor a playoff sem jött össze –, Deshaun Watson megszerzésével pedig a következő években várhatóan folyamatosan magasan lesz a clevelandi gárda a Super Bowl favoritok listáján.
A korábbi 1/1-es Jadeveon Clowney még sosem játszott Super Bowlban, azonban már igencsak szeretne. Ezért is igazolt vissza a Brownsba idén.
“Én csak üldözni akarom a Super Bowlt és szerintem van rá esélyünk. Nagyon jó védelmünk volt tavaly, és a labda mindkét oldalán szereztünk még kulcsfontosságú játékosokat, szóval szerintem van esélyünk. Nem is szeretném sehol máshol ezt megpróbálni, mint ahol tavaly is játszottam. Tudom, hogy mire vagyunk képesek együtt, remélem sikerül megugrani a következő lépcsőfokot és oda tudunk érni.”
– mondta Clowney a Best Podcast Available adásában. Elmondta azt is, hogy Deshaun Watson jó barátja még Houstonból és megmondta neki, hogy ha a Brownsba kerül, akkor ő is biztosan marad a csapatnál.
A Browns Super Bowl győzelmére egyébként a bet365 oldalon 19-es oddsszal lehet fogadni, ami a kilencedik legalacsonyabb a ligában.

Legfrissebb cikkeink
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- sirarcheer on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!