A Bengals pár hónapja franchise taget tett Jessie Batesre, amivel a játékos 13,5 millió dollárt, tehát a piaci értékénél jóval kevesebbet vihet haza 2022-ben. A hírek szerint mindkét fél szeretne hosszabbítani, de egyelőre nem haladnak a tárgyalások, a safety pedig tüntetőleg nem írta alá a taget, így egyetlen holtszezonbeli eseményen sem kötelező részt vennie – a csapat önkéntes edzéseit ennek megfelelően ki is hagyja, írja az PFT.
Bates egészen parádés rájátszáson van túl: a wild card körben három leütött labdája volt, majd a következő három meccsen interceptiont érő játékot szállított (kettőt ő húzott le, egyiknél pedig felütötte a labdát és Vonn Bell szerezte azt meg). Az alapszakasz ennyire jól azért nem sikerült, de a piacon 15-16 millió dollárt nagyon simán megkaphatna és akár még Jamal Adams 17,5 milliós rekordjára is veszélyes lehetne.
Ennek fényében érthető, hogy miért nem írta még alá a taget és jelent meg az önkéntes edzéseken. Persze még nincs veszve semmi, a feleknek július közepéig van idejük megegyezni egy hosszú távú szerződésről (bár lehet, hogy ebből nem lesz semmi, miután a csapat safetyt húzott az első körben). Amennyiben ez nem történik meg, úgy a védő minden bizonnyal kihagy majd minden egyes holtszezon tevékenységet (ezt büntetlenül megteheti), beleértve az előszezont is és nagyjából az első forduló előtt írná alá a taget és jelentkezne játékra.

Legfrissebb cikkeink
- Franchise taget kaphat Tee Higgins
- Van már kiút? – Saints FA-kitekintő
- Végre fény van az alagút végén – Broncos FA-kitekintő
- Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Mindössze két 2012 után draftolt irányító nyert kezdőként Super Bowlt
- A Vikings megpróbálja megtartani Aaron Jonest
- Az NFC East az egyetlen divízió, ahol minden csapat többszörös bajnok
- Ha 15+ győzelmet szerzel, akkor hagyj fel minden reménnyel
- Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- A tehetség nem elég: Dion Jordan elrettentő példa a jövő generációjának
- 260 meccset már lejátszott a Panthersben, de még folytatja!
- Sztárok, akiket kivághatnak vagy elcserélhetnek a piac nyitása előtt
- Most ezt hogyan? – a Pete Carroll kinevezés
- Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
Legutóbbi hozzászólások
- renningan on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Kopi3.14 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Cseh Tibor on Megmenthető a dinasztia? – Chiefs FA-kitekintő
- Cseh Tibor on Josh Sweat: Nekem kellett volna Super Bowl MVP-nek lennem
- Cseh Tibor on Irány a duplázás – Eagles FA-kitekintő
- jason_garcia on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben
- Milton on Aaron Rodgers “könyörgött”, hogy maradhasson a Jetsben
- reynaldo.1963 on Csak egyetlen 1/1-es nyert bajnoki címet az őt draftoló csapattal az elmúlt 25 évben