A Falcons szinte a semmiből jött, amikor beszállt a Deshaun Watsonért folytatott versenybe. A döntés azért is volt meglepő a franchise részéről, mert egyrészt Matt Ryannek olyan szerződése volt, amin úgy tűnt, nem lesz egyszerű túllépni egy sikeres próbálkozás esetén, másrészt egy sikertelen kísérlet után elég furcsa lett volna folytatni a közös munkát. Végül nem sikerült megszerezni Watsont, de nem csak őt bukta a csapat.
“Megértettem, miért próbálta megszerezni a csapat Watsont, viszont ez sok mindent megváltoztatott köztem és a csapat között. Ki kellett találnom, hogy mi a legjobb nekem és a családomnak, így elkezdtem új csapat után nézni. Végül a Falcons nem járt sikerrel, de én találtam egy olyan helyet, ahol bíztak bennem. 14 éven keresztül úgy keltem fel minden nap, hogy megpróbáltam bajnoki címhez segíteni a csapatom és úgy terveztem, hogy itt fejezem be a karrierem. Aztán a körülmények megváltoztak. Senki sem tudhatja, mi történt volna, ha nem próbálják megszerezni Watsont, de nagyon jó esély van arra, hogy akkor Atlantában maradok”
– mondta Ryan (via PFT).
A nemsokára 37 éves irányító nem olyan jó, mint fénykorában, mikor MVP is lett, a karereje megkopott már, de még mindig a liga első feléhez tartozik. Ezzel pedig egy gyenge divízióban sok mindenhez lehet kezdeni egy kiváló támadófallal és futójátékkal kisegítve, vele jó esélye van a Coltsnak, hogy 2014 után ismét megnyerje a csoportját. Ami pedig a Falconst illeti, jelenleg Marcus Mariotával és a harmadik körös újonc Desmond Ridderrel próbál túlélni.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- katonadani on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Kopi3.14 on Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
Sose voltam nagy rajongoja Ryannek, de abba, hogy eluldoztek kb azzal, hogy a sittest a nyakara akartak hozni remelem belebukik a GM.
a GM munkája szempontjából valójában ez volt a helyes döntés, bár a vaccont nem kellett volna belevonni
nem voltam ott, de Ryan 50 milliós cap hitjeivel nem lehet csapatot építeni, persze vacconéval se lehetett volna
Miért bukna bele? Szerintem egyértelmű volt a B terv. Ha félre teszed, hogy emberekról van szó, a franchise szempontjából így rendben volt. Ryan nélkül jobb esély lesz az 1/1-re, hogy jövőre draftoljanak egyet.