A Buccaneers edzésén a tegnapi nap folyamán a kiváló center Ryan Jensent kiskocsival kellett levinni a pályáról, ami sosem jelent jót. Hivatalos diagnózis ugyan még nincs, de már tegnap is elég negatívan hangoztak a csapat edzői, most pedig Ian Rapoport arról számolt be, hogy minden bizonnyal véget ért Jensen szezonja egy térdsérülés miatt.
Ez pedig azt jelenti, hogy a Buccaneers tavalyi kezdő belső támadófala teljes egészében kicserélődik az idei évre: Alex Cappa eligazolt, Ali Marpet visszavonult, most pedig az idén újraigazolt Jensen megsérült. Az egyik guard poszton a Patriotstól trade keretein belül megszerzett Shaq Mason biztosnak tekinthető, a másikon vagy a veterán Aaron Stinnie vagy az újonc Luke Goedeke fog játszani.
Centerben viszont nem igazán van a kereten belül megfelelő utánpótlás (a tavalyi harmadik körös Robert Hainsey állt be Jensen helyére tegnap), így könnyen lehet, hogy igazolni fog a Bucs valakit. A piacon magasan JC Tretter a legjobb center, vele minőségben sem lenne visszaesés. Rajta kívül Billy Price vagy Matt Paradis elérhető, de velük már nagyobb romlás állna be közvetlenül Tom Brady előtt.

Legfrissebb cikkeink
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
- BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Változtathat a kickoffokon az NFL
- Zach Wilson nem adta fel, hogy újra kezdő legyen
- Leonard Floyd karriercsúcsra készül
- Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- J.J. McCarthy: A Vikingsnál senki sem mondta, hogy én leszek a kezdő QB
- A Chiefs eltiltás elé néző elkapója beperelte volt menyasszonyát
- A Patriotsnál a tehetség és nem a hiányposzt lesz a prioritás a drafton
- Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- A Raiders megpróbálta elhappolni a linebackert, de a Patriots nem engedte
- Tuát továbbra is a földön keressétek – Dolphins FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Cseh Tibor on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on Tom Brady: A köztem és Belichick közötti ellentétet csak a szakítás oldhatta fel
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- atis123juve on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Cseh Tibor on BREAKING: Russell Wilson aláírt a Giantshez!
- Fetyke on Puka Nacua nem tervez hosszú NFL-karriert
- Fetyke on A Jaguarsnál el akarják magukat távolítani a régi rezsim játékosaitól
Jó kérdés, hogy Tretter mint szakszervezeti bizalmi mennyire érdekelt még a játékban. A tárgyalóasztalnál nehezebb megsérülni és még csak az sem biztos, hogy rosszabbul keresne csak azzal.
Ahogy írtad: nincs gond Tretter elérhető….