Továbbra sincs fogalmunk arról, hogy hol lehet Tom Brady, miért kellett ott hagynia legalább másfél hétre a Buccaneers edzőtáborát, ami gyakorlatilag példátlan dolog az NFL-ben. Személyes ok a hivatalos álláspont, de azt is tudjuk, hogy nem betegségről van szó sem nála, sem a családjában. De akkor mégis miről? Nos, egy teória (és hangsúlyozzuk, hogy teória) szerint az Álarcos Énekes forgatásán van éppen.
Egy redditező rakta össze az elméletet, és nagyon jól összeállnak a puzzle darabok. Az Álarcos Énekes című műsorban hírességek vesznek részt és teljesen beöltözve adnak elő zeneszámokat, így az identitásuk titok marad, amíg le nem leplezik őket. Ez magyarázat lehet arra, hogy miért nem tudunk semmit Brady távollétéről.
Plusz ez megmagyarázza azt is, hogy a Buccaneersnél tudtak arról, hogy Brady távozni fog ebben az időszakban, előre eltervezett és engedélyezett “szabadságról” van szó. Nyilván hónapokkal előre le kellett ezt egyeztetnie a tévétársaságnak Bradyvel, aki könnyen lehet, hogy akkor egyezett bele ebbe, amikor épp visszavonult és úgy tervezte, hogy idén nem fog játszani, tehát teljesen szabad a naptára a nyáron. Valószínűleg a visszatérésének feltétele volt, hogy ekkor ott kell hagynia az edzőtábort egy kis időre.
Szintén fontos részlet, hogy az Álarcos Énekes a FOX csatornán megy, ahová Brady aláírt egy 10 éves $375 milliós szerződést szakkommentátornak. Nem ez lenne az első alkalom, hogy NFL-kommentátor szerepel a műsorban, tavaly Joe Buck is így tett, aki akkor még a FOX-nál dolgozott.
És akkor az utolsó fontos részlet: a redditező azt is kiderítette, hogy mikor vannak forgatási napok, amikre online lehet jegyet vásárolni. A fentiek után már kevésbé meglepő egybeesés, hogy az egyik ilyen augusztus 12-20 közé esik, a versenyzők fele ekkor forgatja a saját részét (a másik fele korábban már megtette ezt). Brady épp augusztus 11-én hagyta ott az edzőtábort és azt mondták, hogy a Titans elleni meccs után fog visszatérni, ami pedig épp ma, augusztus 20-án van.
Az egy érdekes kérdés, hogy mi van akkor, ha Brady továbbjut a műsorban a döntőbe és így egy további felvételi napot kell beiktatnia. Talán ezért mondta pár napja Todd Bowles, hogy nem tudja pontosan, mikor fog visszatérni Brady – azóta tegnap már úgy nyilatkozott, hogy pontosan tudja, mikor lesz ez a dátum. Lehet, hogy azóta Brady kiesett a versenyből?
Ismét kihangsúlyoznánk, hogy jelenleg ez csak egy teória, még ha egyébként elég stabil lábakon is áll. Azonban ahhoz, hogy kiderüljön, igaz-e az elmélet, még elég sokat kell várnunk, ugyanis szeptember 21-én indul az Álarcos Énekes új, 8. évada. A műsorban egyébként korábban Rob Gronkowski már szerepelt.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Féregnek fog beöltözni? Mert akkor gyorsan kitalálják, hogy ő az.
Folyton ezek az összeesküvés elméletek….
Ha ez így van, akkor az nem a focira nézve gáz, hanem a műsorra. Nyilván ki van zárva, hogy tovább jusson a következő felvételi időpontokra, vagyis le van beszélve az egész.
Focis szemszögből: nem játszott nyáron egy hétig. Ezzel olyan sok értékes tapasztalattól esett el, hogy azt a hátralévő karrierje során már nem tudja pótolni :)
Azzal a tragikus mozgással rögtön le fog bukni :D
eleven. yard. run.