Kiko Alonso pénteken írt alá a Saintshez, egy nappal később pedig úgy döntött, hogy neki ennyi elég volt a fociból, és 31 évesen visszavonult, írja Ian Rapoport.
Alonso 2013-ban a Bills második körös játékosa volt és újoncként elit szinten játszott: 16 meccsen 159 tackle-t szerzett, illetve volt két sackje, négy leütött passza és négy INT-je, miközben mindössze 74-es passer ratinget engedett az ellenfelek irányítóinak. A következő szezont viszont kihagyta egy sérülés miatt és ezzel el is tört benne valami, mert soha nem tért vissza a korábbi formája.
Karrierje során megfordult később az Eaglesben, a Dolphinsban, a Saintsben és a 49ersben is. Tavaly hiába volt egészséges a szezon második felében, a San Francisco nem aktiválta a PUP-listáról, így legutóbb 2019-ben, még a Saints mezében lépett pályára, de már csak epizódszereplőként.
Pályafutását így 588 tackle-el, három sackkel és 10 INT-vel fejezi be.

Legfrissebb cikkeink
- BREAKING: Hosszabbított Joe Thuney-val a Bears!
- Jó esély van arra, hogy változik a rájátszás kiemelési rendszere
- Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Így néz ki Derrick Henry új szerződése
- CeeDee Lamb: Nincs rangsor köztem és Pickens között
- BREAKING: Rekordszerződést kapott Fred Warner
- Első lépés megtéve, de hová? – Seahawks draftértékelő
- Jó főedző Nick Sirianni?
- Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- Triple Coverage #603 – Kérdezz-felelek
- Nehogy már negatív mérleggel hazai pályán játsszon valaki a rájátszásban!
- Hosszabbított Nick Siriannival az Eagles
- Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- Brock Purdy extra védelmet kapott a 49erstől
- A kiemelések megváltoztatásáról és a tush push eltörléséről is szavaznak a héten
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- Zotya on Robert Saleh után Joe Douglas is visszatér korábbi sikerei helyszínére
- atis123juve on Triple Coverage #600
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- vicgeordie on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- camillo7777 on Biztosra megy a Packers, szinte biztosan eltörlik a tush push-t
- renningan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?
- ZoliZoltan on Mi a baja mindenkinek a tush push-sal?