Végérvényesen megnyugodhatnak a Rams szurkolói, ugyanis Aaron Donald után Sean McVay is megkapta a jól megérdemelt hosszabbítását (állítólag már egy hónapja), így a visszavonulás gondolatát alighanem félre lehet tenni egy időre. A hírt maga a főedző erősítette meg, állítása szerint azért nem jelentették be eddig ezt hivatalosan, mert meg akarták várni, míg a general manager Les Sneaddel is megállapodnak.
A Super Bowl előtt olyan riportok jelentek meg, mely szerint McVay inkább televíziós elemzőként képzeli el a jövőjét, mert így több időt tölthet együtt a családjával. Aztán olyan riportok is megjelentek, hogy McVay valójában csak egy új szerződést és magasabb fizetést szeretne – be is lengetett egy interjút az Amazonnal és a PFT információi szerint egy 5 éves, 100 millió dolláros ajánlat is benne volt a pakliban.
Amennyiben utóbbi volt a terv, akkor alighanem bejöttek McVay számításai, bár egyelőre még csak az új szerződésének becsült értékéről és hosszáról sincsenek infók. Amit tudunk, hogy a HC szerződése eredetileg a 2023-as szezon végéig volt érvényes, miközben Bill Belichick teljes patriotsos fizetése egyes becslések szerint nagyjából 20 millió dollár évente, ami történetesen annyi, amennyit elméletileg az Amazon kínált. Nem lenne tehát meglepő, ha McVay lenne a liga legjobban kereső főedzője.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót