Nem volt sok irányító-csata az edzőtáborokban, és ugyan a Steelersnél is mindenki azt feltételezte, hogy Mitch Trubisky lesz majd a kezdő az első héten, az első körös Kenny Pickett azért beleszólhatott ebbe a versengésbe. Azt viszont még nem tudtuk meg, hogy melyikük lesz a kezdő a Bengals ellen szeptember 11-én, és ugyan a főedző Mike Tomlin valószínűleg tudja már ezt, nem akarja elárulni nyilvánosság előtt.
Trubisky és Pickett számai is jól mutattak egyébként az előszezonban, és nehéz elképzelni, hogy a szezon egy pontján az újonc ne vegye át a stafétát, de a valószínűbb forgatókönyv az, hogy a Billstől érkező veterán nyitja majd az idényt – aztán hogy meddig tartja meg a kezdőt, az jó kérdés. Persze nem zárhatjuk ki, hogy már most elkezd a jövőbe tekinteni a Steelers és az egyébként NFL-késznek tűnő Pickettet nevezik ki kezdőnek, meglepve ezzel a Bengalst az első fordulóban.
Tomlin taktikája teljesen érthető, bármi is legyen a döntés, logikus dolog nem lerántani a leplet a kezdő irányítóról, hadd készüljön a Bengals kicsit mindkettejükből.
Az 53-as keretben ott van egyébként Mason Rudolph is, de őt alighanem kizárhatjuk az egyenletből.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ahhoz képest, hogy Pickett nem is kapott első csapatos snapeket a felkészülés elején, elég jól helyretette a dolgokat. Megnézném élesben!
Így csupán 15 ponttal kapnak ki 😄
Pickett a megoldás.