Ez a hét sem múlt el komolyabb sérülések nélkül. Trey Lance-ről már beszámoltunk, most pedig összegyűjtöttük a többieket.
A Rams ismét elveszítette az egyik kezdő támadófalemberét, ezúttal a guard Tremayne Anchrumot. A játékos lábszárát meg kell műteni Ian Rapoport információ szerint, majd pedig IR-re kerül, ami minimum négy meccs kihagyást jelent a számára. Nagyon vékony lett így a címvédő belső támadófala (már eleve Anchrum is csere volt), jó eséllyel a tavalyi draftolatlan Alaric Jackson kezdhet a helyén.
A Commanders nem csak a Lions elleni meccset, de a kiváló kezdő centerét, Chase Roullier-t is elveszítette minimum négy hétre egy térdsérülés miatt, de az sem kizárt, hogy véget ért a szezonja, írja a Washington Post. A támadó már a tavalyi szezont sem tudta végigjátszani, a helyén pedig a 2016-ban hatodik körös Wes Schweitzer kezdhet.
A Brownsnak sem volt jó hétvégéje, ugyanis a Jets elleni vereség mellett még Jadeveon Clowney is megsérült, és már biztos, hogy a pass rusher nem fog pályára lépni csütörtök este a Steelers ellen (via Kevin Stefanski). Mellette a defensive end Chase Winovich és a tight end Jesse James játékára sem kell számítani.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót