A Lions egy napra leigazolta a linebacker Tahir Whiteheadet, aki így a csapat játékosaként vonulhatott vissza. A védő 2012-ben ötödik körös volt, hat év alatt 93 meccsen lépett pályára és 54-szer volt kezdő Detroitban, majd lehúzott két évet Las Vegasban és egyet Arizonában. Karrierjét 685 tackle-lel, 38 negatív yardos szereléssel, hat interceptionnel és három sackkel fejezi be.
A Browns legalább négy hétre elveszítette a cornerback Greedy Williamst, akit egy combhajlító-sérülés miatt IR-re tett a csapat. A 2019-ben második körös játékos a 2020-as szezont teljesen kihagyta sérülések miatt, de tavaly 16 meccsen pályára tudott lépni, melyeken két interceptiont és 10 leütött labdát jegyzett. Egyelőre nem szolgálta meg az árát, de a kiesése így is kellemetlen, mert kezdő lett volna a Browns védelmében.
Ugyanígy járt a Titans slot cornerbackje, Elijah Molden, ő ágyéksérüléssel került IR-re és neki is minimum négy hetet kell kihagynia. A tavalyi harmadik körös játékos kiválóan mutatkozott be újoncként, most viszont várnia kell a pályára lépéssel. A Titansnek több magasan draftolt fiatal cornerbackje van, de talán ő nézett ki a legjobban tavaly. Így Caleb Farley, Kristian Fulton és Roger McCreary is ott lesz a kezdőben minden bizonnyal.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót