Az NFC utóbbi két évének nagyágyúi, a Buccaneers és a Packers tovább szenvednek és ismét sikerült kikapniuk gyengének tartott csapatoktól. A Chiefs gálázott a 49ers ellen, a Bengals pedig magára talált.
Tampa Bay Buccaneers @ Carolina Panthers 3-21
Valami bűzlik Tampa Bayben. Nem is akárhogy. A Buccaneersnek ugyanis a múlt heti Steelers ellen vereség után – amire azt hittük, nem nagyon van lejjebb – sikerült kikapnia az eddig 1/1-es, edzőt váltó, kiárusító Pantherstől, ezzel Tom Brady 20 év után ismét negatív mérleggel áll hét vagy több fordulót követően.
Pedig könnyen lehet, hogy ha a meccs harmadik játékánál Mike Evans elkapja ezt a labdát, akkor minden máshogy alakul.
Mike Evans, oh no.pic.twitter.com/Uj78hK0zpA
— Ari Meirov (@MySportsUpdate) October 23, 2022
A Bucs magabiztos lesz, a Panthers összezuhan és megvan a győzelem Kalózoknak. Azonban nem így történt, és ez a csúnya drop előrevetítette a Tampa egész meccses szenvedését. Brady ugyan eljutott 290 yardig, de a Buccaneers mindössze egyszer ért el az ellenfél red zone-jába és akkor is csak mezőnygólra futotta. A 15 darab harmadik/negyedik kísérletből mindössze hármat sikerült megoldani, a 11 támadásból 6 végződött punttal, kettőnél a félidő vagy a meccs vége jelentette a megállást, kettőnél pedig negyedikre nem sikerült továbbhaladni. Igazából semmi sem működött, Brady sem játszott jól, a fal sem tündökölt, a futójáték továbbra sem működik és az elkapók is sokat dropoltak, ráadásul még a játékhívások is rosszak voltak (megint). Azt is el lehet mondani kontextusként, hogy a Panthers védelem négy legjobb játékosából kettő hiányzott Jeremy Chinn és Jaycee Horn személyében. Szóval borzasztó volt a Bucs offense, és ez már nem az első ilyen alkalom idén, úgyhogy lehet kongatni a vészharangokat.
Dont'a Foreman 60 yard run! #KeepPounding pic.twitter.com/ynYq6xKmAd
— Pro Football Culture (@proftblculture) October 23, 2022
Ráadásul a védelem sem tudta kihúzni a csávából a csapatot. Persze az talán senki ellen sem elvárható, hogy 0 ponton tartsák az ellenfelet – hiszen ez kellett volna a sikerhez –, de nem teljesített jól a Bucs defense. A futást nem tudták megállítani, hiszen a Christian McCaffrey helyére beugró D’Onta Foreman és Chuba Hubbard együtt 181 yardig jutott 7,54-es átlaggal. Emellett PJ Walkernek is nyugodt napja volt, mindössze egyszer sackelték és azon kívül még csak QB hitet sem regisztráltak rajta. Persze jól mozgott el a nyomás elől és megint folyton rövideket passzolt, de akkor is. Most egyébként 17/22, 177 yard, 2 TD, 0 INT volt a mérlege, és a múlt heti egyhez képest most hat sikeres passza is volt a line of scrimmage-en túlra. Nem egy világverő produkció – és azért a meccs nagy részében a Panthers is puntolgatott –, de ilyen jó futójáték mellett és ilyen gyengén teljesítő ellenfél ellen nem is volt rá szükség, amikor meg kellett, akkor sikerült megoldani a helyzeteket. Jövő hétre állítólag Baker Mayfield és Sam Darnold is felépül, de Steve Wilks ideiglenes főedző nem zárta ki, hogy Walker marad a kezdőben.
A Panthersnél egyébként a két sztárjátékos, Brian Burns és DJ Moore is emelt az értékén. Mindkettejük iránt érdeklődnek más csapatok, de a Panthers nem akarja őket eladni, és most megmutatták, hogy miért. Moore 69 yardot és egy TD-t termelt, ami nem tűnik hihetetlen soknak, de egy ilyen passzjátékban mindenképp az, és nem semmi elkapásokat mutatott be. Burns pedig szerzett sacket és megállított egy negyedik és rövid szituációt is, olyan megmozdulásai voltak, amire nagyon kevesen képesek a ligában.
anyone start dj moore today? pic.twitter.com/ilAM5Xqx8P
— NFL Fantasy Football (@NFLFantasy) October 23, 2022
A Buccaneers a 3-4-es mérlege ellenére is vezeti még a csoportját, de most rövid héten kell felkészülniük a Ravens ellen. A Panthers ezzel a győzelemmel elmozdult az 1/1-es helyről.
(katonadani)
Green Bay Packers @ Washington Commanders 21-23
Tovább tart a Packers mélyrepülése, ezúttal a kezdő irányítóját vesztő Commanders bizonyult túl nagy falatnak, pedig a fővárosi csapat a szokásos teljesítményét hozta. Green Bayben egy 50 millió dolláros, négyszeres MVP QB-val nincs offense, míg a tehetségekkel teletömött védelem a liga legrosszabb irányítói ellen sem tud mit kezdeni.
A mérkőzés a Packersnek indult jobban. Ugyan az első drive-ból punt lett, de utána sikerült TD-t szerezni, illetve kétszer is nagyon simán, 3&outtal parancsolta le a védelem Taylor Heinicke-éket. A második puntot viszont sikerült elejteni (a Packers speciális egységnél ezek szerint mindig van lejjebb), de csak három pont lett a hibából, majd a Commanders irányítója dobott egy INT-t, amiből egy 63 yardos pick-six született. 14-3-as állás, domináns védelem, jónak kinéző offense – végre egy olyan meccs, amit elvárnánk a Packerstől. Aztán bekopogott a valóság.
De'Vondre Campbell with the PICK-SIX 😱
(via @NFL)pic.twitter.com/rVTtZbKEZO
— B/R Gridiron (@brgridiron) October 23, 2022
A szezon előtt szuperelitnek tartott védelem benyelt egy 12 playből álló, 83 yardos TD-drive-ot és, majd Rodgersék két támadásból -17 yardot szereztek, így 14-10-zel mehettek a szünetre a csapatok (és a Commandersnek volt még egy kihagyott mezőnygólja is). A momentum viszont megmaradt, a fővárosi csapat öt játékból ledarált 74 yardot és átvette a vezetést, majd a következő két drive-ból még szerzett két mezőnygólt.
Eközben a Packers egyszer puntolt, majd nem tudott megcsinálni egy 4&1-et, és ugyan 3:26-tal a meccs vége előtt sikerült szépíteni, de a Commanders két first downt is szerzett a következő támadásban az elitnek hitt védelem ellen, elégetve ezzel a Green Bay összes időkérését és mindössze 23 másodpercet hagyva az órán. Ez pedig kevés volt a fordításhoz, a Packers még mezőnygól-távolságig sem jutott el, így ha nem is tükörsimán, de teljesen megérdemelten kapott ki.
Taylor Heinicke az elején többször találta meg a Packers védőit, mint a saját csapattársait, de aztán a második félidőre feljavult és ott már teljesen vállalható volt (volt 201 passzolt yardja és két TD-je), de a siker kulcsa egyrészt az volt, hogy a falnak sikerült valahogy megvédenie, másrészt hogy Terry McLaurin egy szörnyeteg. A TD-elkapása emberfeletti volt Jaire Alexander mellett, majd egy nagyon fontos first down elkapással kvázi el is döntötte a meccset. Emellett a futójáték is relatíve jól ment, 166 yardot szerzett a Commanders a földön. Az újonc Brian Robinson egyértelmű kezdő, de Antonio Gibson így is elég sok lehetőséget kapott és jól is játszott, plusz volt egy elkapott TD-je.
Terry McLaurin vs Jaire Alexander 🍿
pic.twitter.com/rSFbyOdvrD— PFF (@PFF) October 23, 2022
A túloldalon Rodgersnek statisztikailag nem volt rossz meccse, pick nélkül passzolt 194 yardot és két TD-t, az Aaron Jonesnak adott passza kifejezetten zseniális volt. Ugyanakkor összességében elég gyatra volt az ő és az offense teljesítménye is. A támadófal elég sok nyomást engedett és futáshoz sem tudott blokkolni, az elkapók nem tudnak elszakadni vagy elkapni a labdát, senkiben nincs playmaker kvalitás (legalábbis egyelőre). Valahol persze jogos elvárás lenne, hogy egy kétszeres MVP-címvédő oldja meg évi 50 millióért, de a passzok sokszor ott voltak, ahol lenniük kellett, de Rodgers elkapni nem tudja az elkapói helyett. Nem játszik jól, de még így is ő a legkisebb probléma.
Az offense-nél is aggasztóbb a Green-Bay-i védelem, ami kvázi csak dísznek van a pályán. Egy ilyen tehetségű egységnek nem szabadna 10-15 pontnál többet engednie egy csereirányítós Commanders ellen, vagy ha már így sikerült, tudnia kellene kivédekezni egy harmadik kísérletet kétpontos hátrányban a meccs legvégén. Rendszerszinten teljes káosz az egész, az egy pick-sixen kívül szinte semmit nem mutatott az első körösökkel és drága veteránokkal teletűzdelt egység.
(renningan)
Kansas City Chiefs @ San Francisco 49ers 44-23
Nagy kiütés lett a vége, pedig nem így indult a találkozó. A 49ers szépen haladva eljutott mezőnygólig, aztán Patrick Mahomes interceptiont dobott, amit nem sokkal később TD-re váltott a hazai csapat, így gyorsan 10-0 állt az eredményjelzőn. Innen viszont nem lehetett megálljt parancsolni a Chiefsnek: nyolc támadásból hat touchdown, egy kihagyott mezőnygól és egy garbage time punt. A negyedik negyed végéig, 44-23-as állásig nem is puntoltak egyszer sem. Brutális, főleg a liga legjobbnak gondolt védelme ellen. A 49ers egy ideig tartotta a lépést, a félidőben csak 14-13 volt a KC-nek, a negyedik negyed elején 28-23 volt, de ott már látszott, hogy mi lesz a vége.
.@TeamJuJu for 45 and a TD! @Chiefs have put up 44 points 🔥
📺: #KCvsSF on FOX
📱: Stream on NFL+ https://t.co/USkaudAkBK pic.twitter.com/AE4OOliJhP— NFL (@NFL) October 23, 2022
Az utolsó két garbage time drive kivételével a Chiefs 9,7 yardot átlagolt játékonként (!!!) és a playei 43 százalékából first downt szerzett. És igen, az elején becsúsztak a hibák, mint az interception, Skyy Moore idei harmadik elejtett puntja vagy a kihagyott mezőnygól, de gyakorlatilag az egész meccsen dominált a KC támadósora. Mahomes végül 423 yarddal és 3 TD-vel zárt, Travis Kelce 98, JuJu Smith-Schuster 124, Marquez Valdes-Scantling 111 yardig jutott, Mecole Hardmannek pedig egy elkapott- és két futott TD-je is volt (a Super Bowl érában nem volt még ilyen WR, akinek ez sikerült volna). Érdekes, hogy be volt harangozva Isiah Pacheco kezdőbe állítása, de végül Clyde Edwards-Helaire és Jerrick McKinnon is jelentősen több támadósnapet kapott nála.
Az egyéni teljesítmények mellett én mindenképp Andy Reidet emelném ki, aki tökéletes gameplannel készül a meccsre. A 49ers rettegett védőfalában csak Samson Ebukam volt képes egynél több nyomást gyakorolni, ugyanis a legnagyobb erősségüket, a sebességet maguk ellen fordította a Chiefs főedzője. Mahomes gyorsan szabadult a labdától, sok volt a misdirection játék vagy a screen, lásd harmadik és 20-ra 34 yardos játék.
Give it to Jerick McKinnon on 3rd & 20.
📺: #KCvsSF on FOX
📱: Stream on NFL+ https://t.co/USkaudAkBK pic.twitter.com/519UnO1KzK— NFL (@NFL) October 23, 2022
A túloldalon megint kijött az, ami sokszor: a 49ers nem tud hátrányban játszani. Amikor passzolni kell és nincs más lehetőség, akkor Jimmy Garoppolo egyszerűen nem elég jó. Még nagyobb probléma, hogy most akkor sem volt jó, amikor semleges szituáció volt vagy épp vezettek. Már az első félidőben több olyan passza volt, aminek labdaeladásnak kellett volna lennie, de csak a negyedik ilyenből lett végül ténylegesen interception. Nagyon igyekezett tehát eladni a labdát Garoppolo, és végül sikerült is neki, ráadásul épp a gólvonalnál.
CHIEFS PICK OFF GAROPPOLO IN THE ENDZONE‼️
(via @Chiefs)pic.twitter.com/Hio0n8qzNd
— NFL on ESPN (@ESPNNFL) October 23, 2022
Pedig a Chiefs védelme a játék legtöbb aspektusában nem volt jó. A futást nem fogták jól, a 49ers playmakereit nem tudták levédekezni a levegőben (és még a speciális egységben is bénáztak), de egy valami működött. Ez pedig a pass rush volt, ami elégnek is bizonyult Jimmy ellen. Ugyanis ha valaki a közelébe kerül, akkor vége a dalnak. Steve Spagnuolo mester ezért sokszor blitzelte is, Garoppolo pedig vagy nem találta meg a szabad elkapóját, vagy túl sokáig tartotta a labdát és nem találta meg a checkdownt, vagy csak simán feldobta az ellenfél kezei közé. Persze azért dicsérjük meg Chris Jonest a két sackjével (egyiknél fumble-t is kiharcolt), de Frank Clark is szerzett egy safetyt, és George Karlaftis és Carlos Dunlap is jól játszott, szóval a passzsiettetésre abszolút nem lehetett panasz Chiefs oldalról.
A Chiefs így elég magabiztosan mehet pihenőhétre, míg a 49ers negatív mérleggel áll és nagyon fontos lesz a jövő heti Rams elleni csoportrangadó.
(katonadani)
Atlanta Falcons @ Cincinnati Bengals 17 – 35
A Bengals offense jött, látott és valódi erődemonstrációt tartott a Falcons védelme ellen. Már a legelső drive-ban megmutatta a karmait ez a támadósor, mikor Joe Burrow kiosztott egy 60 yardos TD-t Tyler Boydnak. Egy ilyen TD engedése nagy baj volt a Falconsnak, de a helyzet még rosszabb lett, mikor A.J. Terrell egy nonkontakt sérülés után a földön maradt, és kiesett a meccsből. Így az utolsó bevethető cornerét is elveszítette a Falcons, az ellenfél pedig nem volt rest kihasználni ezt a helyzetet.
BURROW TO BOYD FOR A 60-YARD TD.
📺: #ATLvsCIN on FOX
📱: Stream on NFL+ https://t.co/CArnZv4iDN pic.twitter.com/9egDcqPk9m— NFL (@NFL) October 23, 2022
Burrow az első félidőben ott passzolta szét a Falcons védelmet, ahol csak nem szégyellte. Csak ebben a 30 percben 332 yardot és 3 TD-t osztott ki, ráadásul mindegyik hosszú játék volt. Boyd mellett természetesen Ja’Marr Chase is kivette a részét az erődemonstrációból, előbb egy 32 yardos, majd egy 41 yardos TD-t szerzett – utóbbinál csúnyán megégette a teljes Falcons secondaryt.
It's looking like 2021 Burrow to Chase again 🔥
📺: #ATLvsCIN on FOX
📱: Stream on NFL+ https://t.co/CArnZv4iDN pic.twitter.com/tYq9JWaM4B— NFL (@NFL) October 23, 2022
Ilyen körülmények között a Falconsnak nem sok esélye volt, a Mariota vezette offense ugyanis nem arra volt kitalálva, hogy pl. 21-0-s hátrányból visszajöjjön. Ez a meccs pedig ezt kívánta meg. Tudta ezt a Bengals is, és ahol csak lehetett megfogták a futást, és arra kényszerítették Mariotát, hogy ő nyerje meg a meccset. Ez nem történt meg, de azért egyszer megmutatta, tud ő még passzolni: a félidő végén kiosztott egy 75 yardos TD passzt Damiere Byrdnek.
Félidőre 28-17-es Bengals vezetéssel vonultak a felek, ami még nem volt visszahozhatatlan a Falconsnak, de a második félidőben érkezett az, amire mindenki számított. A Bengals védelem semmit nem engedett Mariótáéknak, és teljesen lenullázta a Falconst. Az irányító 150 yardig sem jutott el, és a futások sem haladtak semerre. Így pedig esély sem volt a fordításra.
Mivel az ellenfél semmit nem tudott csinálni, ezért Burrow-nak sem kellett hősködnie, és a Bengals támadók visszább vettek a tempóból. A nagy játékok helyett inkább az óra pörgetésére koncentráltak, és arra, hogy még legalább egyszer pontokat szerezzenek. Mindkettő megtörtént, Burrow maga vitte be a labdát a célterületre, utána pedig már csak a first downok voltak a fontosak. Végül könnyedén lezárta a meccset a Bengals, és 35-17-re megérdemelten nyert.
Burrow és az egész offense karriernapot tartott. Az irányító 481 yardig jutott, de ha szükség lett volna rá, akkor még 100 yardot bőven hozzá tudott volna tenni. Mivel viszont a védelem egy pontot sem engedett az ellenfélnek a második félidőben, ezért megelégedett ennyivel.
(jarred)
Legfrissebb cikkeink
- A Ravens kivágja Diontae Johnsont
- A Falcons a szezon végén kivágja Kirk Cousinst
- Myles Garrett szeretne valami tervet látni Clevelandben
- FK! Preview #16
- Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- A Bills lehet az első csapat, amely zsinórban 9 meccsen szerez 30+ pontot
- FK! Coin Toss – A legjobb fogadások a 16. fordulóra
- Kezdődik a rájátszás! – Szombati beszámoló #13
- Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Rattler kezd a Saintsben, Kamara idényének valószínűleg vége
- Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- George Pickens megint maródi, de TJ Watt ott lesz a Ravens ellen
- Jó esély van Patrick Mahomes játékára
- Visszatértek a vérrögök, így véget ért Christian Barmore szezonja
Legutóbbi hozzászólások
- Cheetah008 on FK! Preview #16
- fakesz on FK! Preview #16
- TheGUARDiAN on Jalen Hurts TD-rekordot dönthet idén (és akár Josh Allen is)
- bjeela on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- atis123juve on Nagyon rég nem látott szabály is kellett hozzá, de a Chargers legyőzte a Broncost!
- katonadani on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
- Ragi on Túl rossz volt a Madden-értékelése, ezért nem cserélt a Jets Jerry Jeudyért
- atis123juve on Jim Harbaugh: A fair catch kick a “kedvenc szabályom”
Arról lesz valamikor cikk (a Packers-höz hasonlóan) , hogy a Bucs offense mitől ennyire sz.r úgy összességében?
Sokak szerint mind kettő esetben(GB,Bucks) az irányítók miatt gyengélkednek a csapatok. A GB esetén legyen,ARod sok pénzt akart így nem maradt mani játékosokra. Igaz TB nincs élete fornájában de nem hiszem h miatta nem tud a támadófal folyosót nyitni a futónak.. a gameplannel is óriási problémák vannak. Oké nem lehet csak passzolni hiába nem megy a futás,de rendszeresen 3és rövidre egyértemű futás felállásnál futnak 0yardért. Mintha nem ismernék a gyors,rövid passzt. És még lehetne taglalni…..
Ha valaki nem érti hogyan működik a cap rendszer az ezredik ilyen jellegű cikk meg hír után az minek okoskodik?
Engem is érdekelne. Szerintem szar minden. És ez Tibi magánéletéről sugárzik ki. Engem a 2019 patriots _szezon felétől esetre emlékeztet. Valaki elbassza. Ha nem Tibi, akkor Bill. Ha nem ők, akkor drop, fumble.
“…a Bucs offense mitől ennyire sz.r úgy összességében?”
Edzés nélkül mit vársz tőlük?
Hanyatló irányítók, a falban sérülés után gyengélkedő kulcsemberek (Bucsnál monnyuk nem tudom), sérült vagy nem létező skill pozíciós kulcsemberek, a szar maradék játékosokat nem segítő játékhívás
Szerintem gyorsan el kell felejteni Skyy Mooret visszahordó pozícióban. Látszik, hogy nem fekszik neki, ott van Pacheco, Hardman.
Egyébként lehet megérdemelten szidni Garoppolót, de azért ezt a 2. félidőt a 49ers védelem sem teszi ki az asztalra. Értem én, hogy elvileg ezektől a Chiefs elkapoktól nem kell félni, de azért félvárról sem szabad venni őket. Sokszor teljesen üresen voltak. Jól játszott mindegyikük, Skyy Moorenak mondjuk a hibája után nem sok babér termett.
Mahmoes pedig szépen összekapta magát a korai INT után.
Így naggyából félidőben elmondható, hogy úgy vagyunk ezzel az eddig szezonnal, mint a parasztbácsi a repülőn: ezt is gondolta, azt is gondolta, nade ezt azért már nem gondolta volna.
Merhogy aztat sejtettük, hogy a Bills meg a Chiefs bitang elit és rohattjó lesz, és azt is sejtettük, hogy az Eagles-szel se lesz gond, de hogy ezt leszámítva minden a feje tetejére áll, azt azért nem gondoltuk. Legalábbis én nem.
Merhogy mi az, hogy a Giants nem képes kikapni és a Jets is úgy hozza a győzelmeket, mint az ukrán hadsereg? Mi az, hogy az előzetesen ligaelitnek gondolt GB védelemből majmot csinálnak? Mi az, hogy az előzetesen szintén gyűrűesélyes Tampa és GB olyan bűnszar, hogy nézhetetlen? Mi az, hogy az előzetesen a “namostaztán jön a húazannyátszezon”-ra várt Ravens, Bengals, Dolphins, Chargers, Broncos, Rams, 49ers, Cardinals-ból nagy vonalakban mindenki dadog? Mi az, hogy a ligaelitbe tartozónak vélt RWilson úgy ég, mint a napalm? Mi az, hogy a helyén futottakmég QB-nek gondolt Geno Smith-el Carroll szétszívatja a népeket, holott tankolós szezont vártunk tőlük?
Az a helyzet, hogy itt semmi sem garantált, semmi sem kiszámítható, semmi sem az, aminek láccik és vagy minden szakértő egy elcseszett seggfej, akik semmihezsemértenek, vagy rohattul meg vagyunk vezetve és valaki gennyesre keresi magát a fogadóirodáknál, miközben engem meg csesztet az asszony, hogy hol a konyhapénz. Hát tehetekénarról, hogy ezek rosszabbak, mint száz politikus és ügyvéd összesen?
Nem kötözködni akarok, de Wilsont jó 1-másfél éve a többség nem rakja az elit kategóriába, a felsorolt csapatokból meg pl a Cardstól senki nem várt semmit (borzalmas az a keret)
Ezt a Packers offense-t fájdalom nézni, tisztára mint a McCarthy éra utolsó évei.
Na de a defense…
Az ST azért próbálja elvonni a figyelmet mindkettőről.
A Packers meccsein konkrétan olyan érzése van az embernek, hogy az elsőt leszámítva nincs normáisan felépítve egy drivejuk sem. Annyira rugalmatlanok es kiszámíthatóak lesznek utána azzal, hogy nem megy 20 yard fölé passz, hogy onnantól már csak a védelem játsza a meccseket, akik alulteljesítenek az emberállományhoz képest. Tényleg ennyire hiányzik Hackett LaFleur mögül? (pl.: hol vannak a TE playek, az egyedüli dolog ami az előző meccsen működött…) Azért az is beszédes hogy olyan jatékosok voltak elkapó pozícióban mint Amari Rodgers, S. Toure (ki?) és Aaron Jones (TD-ért)…
És a meccsen a drop-ok voltak a hab a tortán.
Sajnos ezek az elkapók semmit nem tudnak elkapni, aminél a védők bezavarnak, mondjuk úgy az 50-50 labdákat
Lehet Bradynek nem kellett volna kihagynia a felkészülés egy részét. Ha párhuzamot akarok vonni tavaly Messi is kihagyta a felkészülés nagy részét, idén meg Ronaldo is. Látni is lehet a teljesítményükön, hogy nagyon vissza estek illetve nem mindig értették meg egymást a csapattársakkal.
Lehet van az a pont és kor amikor a felkészülés előbbre való?
De szurkoltam h Higginsnek is összejöjjön a 100 yard Chase és Boyd mellett, de végül pár yarddal előtte megállt. Viszont nagyon fog hiányozni Anarumo jövőre mert szerintem tutira elviszik HC-nek.
Leftwich tanulhatna Andy Reidtől hogyan kell kreatívan támadni
Kelcet-t leszámítva semmivel se gyengébb elkapók és futók állnak
rendelkezésre és egy nagy nulla az egész főleg a RZ ban.
Idézet a previewből: “…a Falconsra baromi nehéz készülni, hiszen nem találkoznak ilyen jellegű támadósorral soha máskor. ”
Egy negyed alatt megállapítottam, hogy a szakértő nem ért a focihoz. :D