Szerda van, vagyis az NFL kiosztotta a hét legjobbjainak járó elismeréseket.
AFC
Joe Burrow uralja a Chiefst: a Bengals korábbi 1/1-ese ismét győzelemre vezette a csapatát Patrick Mahomesék ellen, ráadásul tette mindezt 81 százalékos pontossággal 286 yardot és két TD-t passzolva, illetve még 46 yardot és egy TD-t is szerzett a földön. Ha eddig nem tűnt volna fel, Chandler Jones még játszik, ráadásul a Raidersben teszi mindezt. A szezon végéhez közeledve a korábbi ligaelit pass rusher végre életjeleket adott magáról, a Chargers ellen három sacket, két negatív yardos szerelést, öt QB-hitet és egy leütött passzt tett a közösbe. A legjobb ST-játékos természetesen Donovan Peoples-Jones lett: a Browns elkapója visszahordott TD-re egy 76 yardos puntot, ez pedig olyan ritkáság, hogy kérdés nélkül jár érte az elismerést.
NFC
380 yard, három TD – ez volt Jalen Hurts statisztikai mutatója a Titans ligaelit védelme ellen, amivel az Eagles irányítója tisztességes lökést adott az MVP-kampányának. Nick Bosa ismét elit szinten teljesített, ami kellett is ahhoz, hogy a 49ers Jimmy Garoppolo sérülése ellenére is legyőzze a Dolphinst: a pass rusher három tackle-t (ebből kettő negatív yardos volt), három sacket, négy QB-hitet és egy kiharcolt fumble-t jegyzett a forduló egyik legnagyobb rangadóján. A Lions nagyon simán verte meg a Jaguarst, amihez az is kellett, hogy a rúgó Michael Badgley tökéletes teljesítményt nyújtson: minden rúgását értékesítette (négy mezőnygól és négy extrapont), a 40 pontból 16-ot egymaga ő szerzett.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót