A Las Vegas Raiders idén adott egy 120 milliós szerződéshosszabbítást Derek Carrnak, azonban annak részleteiből egyértelműen kiderült, hogy egy év után ki tud szállni az üzletből a csapat. Úgy tűnik ezt meg is fogják tenni, ugyanis most úgy döntöttek, hogy leültetik a kezdő irányítójukat a szezon utolsó két mérkőzésére – írja Adam Schefter. A helyét Jarrett Stidham veszi át, akinek a cseréje Chase Garbers lesz, tehát Carr még csak a padra sem fog leülni.
Az indok emögött az, hogy ha esetleg Carr megsérülne, akkor a jövő évi $32,9 milliós fizetése garantálttá válna (plusz a 2024-es gázsijából $7,5 millió), ezt pedig nem akarja kockáztatni a Raiders. Ez tehát előrevetíti, hogy túl akarnak adni rajta a holtszezonban. Ha ki akarják vágni, akkor erre van lehetőségük, de még februárban meg kell tenniük az opciójának határideje előtt. Ez elég meredek lenne, egy csere valószínűbb, azonban ezt hivatalosan nem tudják végrehajtani március közepe, azaz az új ligaév kezdete (és a piac nyitása) előtt, és kicsit bonyolultabb is a pénzügyeit megoldani, plusz van egy no-trade záradék a szerződésében, tehát a kivágást sem zárhatjuk ki. A Raiders közel 30 milliót spórolna egyébként Carr kivágásával vagy elcserélésével.
Carr az utóbbi 91 meccsen kezdő volt a Raidersben, ez a leghosszabb aktív sorozat volt egy csapatban a ligában, 2017 most először nem ő vezeti ki a Fosztogatókat a pályára. A helyét átvevő Stidham eddig 61 passzt kísérelt meg a profik közt, de a 49ers elleni lesz az első kezdő meccse az NFL-ben – nem valami kellemes ellenfél.

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
Én meg azt olvastam Neymar lesérült. Hát már egy nyomorult offside -ért börtön jár? Akkor ne csodálkozzunk, hogy ennyi pénzért valakit leültetnek. Jó,ez nagyon gáz volt,bocs.😬
A baj csak annyi, hogy nem nagyon látni, hogy kire lehetne lecserélni Carrt!
ui.: mármint úgy értem, hogy jobbat nem igen tudnak nála szerezni. Rosszabbat akár többet is.
És mi van, ha a háttérben Rodgers-szel egyezkednek? :D
De legalább egy évet a barátjával (Adams) játszhattak együtt! 😁
Inkább azt a tehetségtelen edzőt kéne felállítani,nem Carrt leültetni.Ez arra emlékeztet engem,mint mikor a mcadoo elefánt tört-zúzott a Giants porcelán boltban.Na ő sem lesz soha többé hc.