A Fekete Hétfő nem volt túl eseménydús, de azért volt, akinek az állásába került idei teljesítménye. Ilyen a Browns eddigi védőkoordinátora, Joe Woods, akit menesztett a csapat a tegnapi nap folyamán – írja Tom Pelissero.
Woods 2020-ban érkezett a csapathoz Kevin Stefanski főedzővel együtt, először playoffba jutottak, majd az utóbbi két évben 15-19-es mérleget értek el. A védelem idén kifejezetten gyenge volt, EPA/play alapján a 25. helyet érte el az egész évet tekintve – habár az idény végén javuló formát mutattak (az első 12. körben a 31. helyen voltak). A futás elleni védelem pedig konkrétan a liga legrosszabbja volt, még ha nem is volt teli tehetségekkel a belső védőfal.
A csapat már meg is kezdte a helyettesének keresését és négy jelölttel kapcsolatban is nyújtott be kérelmet. A legérdekesebb talán a Dolphins korábbi főedzője, Brian Flores, aki jelenleg a Steelers LB-edzője és senior védőoldali tanácsadója. Szintén jelölt a Patriots LB-edző Jerod Mayo, aki korábban játékos is volt a és főedzői interjúkon is részt vett az utóbbi években (még ha az meglepő is volt).
Mellettük a Seahawks védőoldali segéd főedzője és a Bears korábbi védőkoordinára, Sean Desai, valamint a Titans védőoldali segédedzője és az Eagles korábbi védőkoordinátora, Jim Schwartz van a jelöltek közt. A lista a továbbiakban persze még bővülhet.

Legfrissebb cikkeink
- Különleges tehetséget talált a Patriots – long snapper poszton!
- Terry McLaurin elégedetlen a Commandersszel, nem haladnak a tárgyalások
- Chase Claypool élete formájában van, és kész visszatérni az NFL-be
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
Legutóbbi hozzászólások
- vanekur on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cseh Tibor on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk