A Cardinals csalódást keltő szezon van túl, hiszen az 1/3-as picket sikerült megszerezni egy nem túl veretes 4-13-as mérleggel. Ez pedig azt is jelenti, hogy nagy változások várhatóak a csapat háza táján, pedig szűk egy éve adtak hosszú távú szerződést a general manager Steve Keimnak és a főedző Kliff Kingsburynek is. Az NFL Media információi szerint azonban az egészségügye miatt a csapattól határozatlan időre távozó Keim várhatóan nem fog visszatérni, a háttérben pedig a vezetőség elkezdte előkészíteni a főedző-keresést, amíg gondolkodnak Kingsbury jövőjéről.
A liga figyelmeztette a csapatokat: ne váltogassák úgy a főedzőiket, mint az alsónadrágot
A liga nemrég figyelmeztette a tulajdonosokat, hogy próbáljanak meg türelmesek lenni a főedzőkkel, ugyanis az elmúlt 5 évben 800 millió dollárt kellett kifizetni a kirúgott főedzőknek és GM-eknek. Persze ez a fizetési sapkát nem terheli, így ha a tulajdonost nem zavarja, hogy egyszerre két-három főedzőt fizet, akkor simán meg lehet csinálni: amennyiben Kingsburyt kivágná most a Cardinals, úgy a becslések szerint olyan 20-25 millió dollárt kellene neki még kifizetni a következő években.
Szakmailag ugyanakkor érthető lenne a döntés, a fiatal főedző messze nem teljesített jól. Nem újította meg a ligát, a támadósora és úgy általában a csapata legjobb esetben a szezon elején volt csak képes minőségi játékra, a játékosaival (pl. Kyler Murray-vel) sem felhőtlen a viszonya, illetve a 28-37-1-es mérlegére sem lehet büszke.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Hölgyek, urak. Van magyar nyelvű pornolizer. Alább. Nem kell megköszönni.