Connect with us

Beharangozó

Összecsap a liga két legjobb kerete – 49ers @ Eagles

A megfelelő párosítás alakult ki az NFC döntőjében, ugyanis a konferencia két legjobb csapata, ráadásul a liga két legjobb keretével rendelkező gárdája jutott be a Super Bowl kapujába. Parádés mérkőzésre van kilátás a Lincoln Financial Fielden hihetetlen skill sorokkal, egészen remeknek ígérkező falcsatákkal, két érdekes irányítóval és kiváló sakkjátszmákkal az edzők részéről.

Amikor az Eaglesnél a labda

Madártávlatból nézve az Eagles támadósora passzjátékban alapvetően elég egyszerű, futójátékban viszont nagyon komplex. A levegőben nem csinálnak sok mindent, de amit igen, azt jól teszik, és összességében egyszerű válaszaik vannak a védelmek által kínált problémákra. És hát baromi jó játékosaik vannak, az AJ Brown, Devonta Smith, Dallas Goedert trióval bárkinek nehéz felvennie a versenyt. Futásban millió koncepciójuk van és mindegyiket nagyon jól is csinálják, ami ritkaság számba megy a ligában. Amellett, hogy a liga legjobb támadófalával rendelkeznek tehetségre, ki kell emelni Jeff Stoutland OL-edzőt is, aki talán a legjobb az NFL-ben. Filozófiát tekintve is nagyon pozitívak lehetünk a támadósorral és Shane Steichen támadókoordinátorral, ugyanis jól kerülik el, hogy tömött boxokba fussanak, és ha megtalálnak egy gyengeséget az ellenfélben, akkor nem unnak rá annak kihasználására, hanem addig ütik a vasat, amíg meleg – lásd Giants linebackerek.

A 49ers védelme alapvetően nem egy bonyolult vagy változatos egység, nem akarnak különösebben átverni, ellenben amit csinálnak, azt baromi jól teszik. Elsősorban egy cover3 alapú defense-ről van szó, amit az tesz naggyá, hogy DeMeco Ryans védőkoordinátor hagyja szabadon, gyorsan és agresszíven játszani játékosait. Persze az is segít, hogy a liga legjobb védői közül ketten, Nick Bosa és Fred Warner itt játszanak, illetve hogy a védőfaledző Kris Kocurek hasonlóan jó a saját egységénél, mint Stoutland a túloldalon, így kisebb tehetségekből is karrierévet tudnak kihozni folyamatosan – lásd Samson Ebukam vagy Charles Omenihu. A négy emberes front baromi erős, a linebacker sor pedig köröket ver mindenki másra a ligában, Warnerék a pálya közepét bárki elől elveszik, így pedig nem is kellenek feltétlen elit cornerek ahhoz, hogy ilyen jól működjön a védelem.

Elit futójáték top futás elleni védelem ellen

Az Eagles messze a liga legjobb futójátékával rendelkezett idén, gyakorlatilag bármilyen mutatót akarunk nézni (DVOA, EPA, sikerességi ráta). Ugyanakkor a 49ers ugyanezekben a mutatók mindegyikében a második legjobb volt futás ellen. Igazi erősség vs. erősség párharc lesz tehát ez. Sémaszinten viszont úgy gondolom, hogy az Eaglesnek (valamekkora) előnye lehet.

Ennek két oka van. Egyrészt hogy a 49ers belső védőfala nem a legerősebb, nincs igazi run stuffer játékosuk, aki megbirkózik a double teamekkel, ráadásul belül a mélységgel is akadnak gondok, így a mérkőzés végére el is fáradhatnak. Ezt ellensúlyozzák a kiváló linebackerek, akik nagyon jól lépnek fel a vonalhoz, kiválóan tömik be a lyukakat és nagyon ritkán hibáznak szereléseket. Másrészt azért lehet hátrányban a 49ers, mert nincs 5 emberes frontjuk, végig 4 emberes fallal állnak fel és ezen nem igazán tudnak változtatni. Ha az Eagles 12 personnelt használ, tehát két tight endet tesz a pályára, akkor elméletben előnyben lehet, és ezt a statisztikák is alátámasztják, ugyanis ilyen formációk ellen átlag alattira esik vissza a vendég defense.

Nem gondolom, hogy dominálni fog itt az Eagles, de szerintem a megszokottnál nagyobb gondot fog okozni a 49ersnek, és még ha nem is lesznek hosszú futások, én arra számítok, hogy relatíve sok közepes, sikeres játék valószínű. És a Sasoknak lehet érdekük is erre hagyatkozni, mert ezzel kiveszik Bosát a játékból, és igazából Warner nagy erősségét, a coverage-et is (Warner futás ellen is nagyon jó, de igazán kiemelkedőt passz ellen nyújt). Tegyük viszont azt is hozzá, hogy nem csak a boxban, hanem a slotban és a szélen is jól szerelő játékosai vannak a 49ersnek, tehát arra nem bazírozhat az Eagles, hogy szélső futásokkal majd jó esélyei lesznek elhibázott szerelésekre és így nagy játékokra.

Fontos még kiemelni azt is, hogy az Eaglesnek van egy plusz veszélyforrása a földön, Jalen Hurts. A 49ers igazából egyetlen futó QB-val találkozott idén (plusz Fieldsszel az első körben a monszunban), Marcus Mariota bő 50 yardot és egy TD-t pakolt fel, a Falcons pedig 168 yardot futott. Ez persze nem valami nagy minta, de tavaly Hurts 80+, Fields 100+ yardot futott a 49ers ellen, szóval mondhatjuk, hogy nem fekszik nekik ez a játék.

Ez is visszavezethető az “egyszerű” 4 emberes frontra, és hogy Hurts plusz egy embert jelent a támadóknál a boxban, amit nem könnyű úgy kompenzálnia a védelemnek, hogy közben a coverage-ből nem vesz el erőforrást. Ráadásul egy agresszív védelemről van szó, ami szintén nem segít ebben. Nick Bosát akár sokszor blokkolatlanul is hagyhatja az Eagles és őt olvasva veheti ki a játékból, de nem csak előre eltervezett futásoknál, hanem scramble-öknél is problémát okozhat Bosa esetében az, hogy ő elsősorban kívülről nyeri a párharcait, így sokszor túlfut az irányítón mélységben, így a QB előtt nagy terület nyílhat meg a helyén. Hurts válla ugyan nem 100 százalékos, így lehet, hogy a futások végén nem annyira fog beleállni az ütésekbe, de várhatóan lehet majd a lábait használni ezen a mérkőzésen.

Még egy dolog a futójátékhoz: az Eagles nagyon jó rövid yardos helyzetekben, a 49ers viszont nem védekezik jól ilyen szituációkban, ez pedig fontos lehet harmadik-, illetve negyedik és rövidre.

Kinek van előnye a levegőben?

Kezdjük azzal, hogy mit nem szabad csinálnia az Eaglesnek. A 49ers négy emberes pass rusha ugyebár félelmetes és agresszív, amit legtöbb esetben úgy lehet kivenni a játékból, hogy sok screent vagy rövid passzt dobsz. A probléma jelen esetben az, hogy a 49ers baromi jól védekezik a screenek ellen, akár tight endeknek menőkről is, amit az Eagles előszeretettel szokott ilyen helyzetben alkalmazni. Plusz a rövid passzok ellen is jó a vendég gárda a pálya közepén, köszönhetően az elit LB-sorának. Nagy átállás lesz a Sasoknak, hogy múlt héten a liga legrosszabb, most pedig a liga legjobb linebackerei ellen kell gameplant írniuk. Épp ezért nem várok nagy meccset Dallas Goederttől, ugyanis Warnerék ellen nem sok babér fog neki teremni.

A 49ers tehát nagyon jó abban, hogy a könnyű játékokat elvegye a támadósortól. Van viszont egy nagy gyengeségük, ez pedig szélen a mély passzok elleni védekezés. Gyakorlatilag minden mutatóban a legrosszabb öt között vannak 15+ vagy 20+ yardos engedett passzokban, és a legtöbb 50+ yardos játékot is ők engedték a ligában. Ez az agresszív védelmek velejárója is, főleg ha a pálya közepét ilyen jól elveszik – mindenben nem lehetsz tökéletes, ráadásul ezek a legvolatilisebb játékok egy playbookban, így ha valamiben, akkor talán ebben legyél gyengébb.

Nincs azonban szerencséjük ezen a héten, mert a Eagles baromi jó a hosszú passzokban a szélre, top3-ban vannak a ligában. Hurts játékának talán ez a legjobb eleme, ráadásul két olyan elkapója van, akik elképesztően jók contested elkapásoknál, tehát amikor a nyakukon lóg egy védő. AJ Brown fizikai attribútumaival ez nem meglepő, de a vékonyka Devonta Smith is meglepően jó ezekben. Ráadásul sokat lesznek egy-az-egyben, hiszen a 49ers sok cover3-at használ, ami mély játékoknál gyakorlatilag emberezéssé alakul a szélen.

Szóval Charvarius Ward és Deommodore Lenoir elég kemény nap elé néz. Ward összességében elég jól teljesített idén, de például a wild card körben az AJ Brownra fizikálisan hasonlító DK Metcalf elég nagy problémákat okozott neki. Lenoir pedig egyértelműen a leggyengébb pontja ennek a védelemnek és a legtöbb csapat őt pécézi ki magának – így fog tenni az Eagles is, és mind Brownnak, mind Smith-nek sok labda fog menni az őrizetében. Az Eagles egyébként is nagyon jól időzíti a hosszú passzait és rendkívül sikeresek tudtak lenni ebben idén.

A 49ers erre kontrázhatna több két mély safetys felállással, azonban ezzel azt kockáztatják, hogy eggyel kevesebb ember lesz a boxban és akkor az Eagles azt futójátékkal kihasználja.

Azt gondolom, hogy a labda ezen oldalán előnyben lehet az Eagles, hiszen a 49ers gyengesége(i) épp az Eagles erőssége(i)nek a kezére játszanak és Hurtsék sok pontot tehetnek fel a táblára. Egy ideális gameplan úgy nézne ki hazai oldalról, hogy futás-futás-futás-mély passz. Azt viszont el kell kerülniük, hogy harmadik és hosszú szituációba kerüljenek, hiszen ott félelmetes lehet a Bosa vezette pass rush.

A falak csatája

Két elit egység találkozik a line of scrimmage-en, baromi jó matchupnak ígérkezik. Futásban szerintem az Eaglesnek előnye van, pass rushban viszont kiegyenlítettebb lehet a helyzet. Elsősorban Bosára kell figyelni. Többet játszott a szezonban a támadók jobb oldalán, de szerintem most többet fog a túloldalról indulni, hogy ne Lane Johnson, hanem Jordan Mailata ellen mehessen. Ugyan az ausztrált bull rush-ban nem sokan tudják megverni, de Bosa amúgy sem itt nyer, hanem a szélen, ahol viszont jó esélyei lehetnek. Johnson sérüléssel küzd, de múlt héten nem igazán látszott rajta, így szerintem Ebukamet nagyrészt meg tudja majd állítani, és igazából a középső trió, Dickerson, Kelce, Seumalo is fel tudja majd venni a versenyt Kinlaw-val és Armsteaddel. Jó kis matchup lesz, de szerintem összességében az Eagles lehet előnyben – de közel sem akkorában, mint az év jelentős részében bárki más ellen.

Amikor a 49ersnél a labda

A halál formáció

A 49ers olyan sokoldalú skill személyzetet rakott össze az idei szezon második felére, amilyet talán sosem láttunk még. Nem hiába nevezik halál formációnak azt, amikor feláll a pályára Christian McCaffrey, Kyle Juszczyk, George Kittle, Deebo Samuel és Brandon Aiyuk. Ez hivatalosan 21 personnel, amire általában vannak szabályai a védelmeknek, azonban ennél a névsornál fogalmad sincs, hogy mire készülj, ha felmennek a gyepre. Bárki bárhol felállhat és bármit csinálhat. Egyszerűen lehetetlen erre készülni, mert nem tudod, hogy kit milyen pozícióban kell kezelned, így nem tudod eldönteni, te milyen játékosokat küldj fel a pályára védőoldalon.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan reagál majd erre az Eagles és milyen gameplannel készül. Felmennek 5-2-es fronttal (5 védőfalember, 2 linebacker), ami egy ilyen hivatalosan nehezebb formáció ellen bevett szokás? Oké, de akkor Shanahan azt mondja, hogy széthúzza a pályát és passzolni fog. Ebben az esetben csak négy defensive back van a pályán, tehát hátra kell küldeni az egyik edge rushert (Reddicket vagy Sweatet), plusz a második számú linebacker Kyzir White is pályán van, őket kettejüket pedig nagyon könnyen ki tudja pécézni az offense és támadhatják őket folyamatosan.

Oké, ez nem működik. Akkor legyen 4-2-es front és nickel? Akkor meg futnak a könnyebb box és könnyebb fal ellen, Kittle és Juszczyk blokkolásával. Vagy ismét csak kipécézik White-ot a linebacker sorban és őt szívatják, annak Shanahan úgyis a nagymestere.

A legjobb megoldás talán az 5-1-es, úgynevezett Penny front lehet, amit egyébként egyre többet használt az Eagles a szezon második felében. Itt passz ellen nincs fenn White, ellenben ott van öt defensive back. Futás ellen még mindig könnyebb a box, hiszen csak hatan vannak benne, ellenben öten a védőfalban, ami jobb esélyeket kínálhat a futás megállítására. Úgy gondolom ez lehet a kulcs matchup a találkozón, hogy ebből a Penny frontból az Eagles védőfala mennyire tudja megfogni a futójátékot. Ha kitartanak és nem jutnak át McCaffrey-ék a falon, akkor nyert ügye lehet a Sasoknak. Viszont ha ebben nem tudnak jól védekezni, akkor nagy bajuk lehet, hiszen a fronton átjutva már nem sok akadály hárul eléjük.

Kulcsfontosságú lesz, ki nyeri a futójáték csatáját

A futójáték tehát nagyon érdekes és fontos matchup lesz. A 49ers McCaffrey érkezése óta a 3. legjobban futó csapat DVOA alapján, habár tegyük hozzá, hogy CMC és Elijah Mitchell is sérüléssel bajlódik a héten, illetve ezt a számot megdobták a nagy futások, így sikerességi rátában azért ennyire nem jók. Az Eagles pedig Linval Joseph érkezése után javult nagyot futás elleni védekezésben, egyes mutatók szerint liga aljáról közepesre, mások szerint átlag alattiról bőven átlag felettire.

Ha annál a forgatókönyvnél maradunk, hogy az Eagles 5-1-es felállással fog válaszolni a halál formációra, akkor azt gondolom, hogy a fal belsejében előnye lesz a Joseph-Davis-Suh-Cox-Hargrave-Williams hatosfogatnak a 49ers offense legnagyobb gyengesége, a belső támadófal ellen. A belső futásokat tehát el tudom képzelni, hogy a lehetőségekhez mérten jól megfogja az Eagles, azonban könnyen lehet, hogy Shanahan nem ad erre lehetőséget és nem fog belső futásokat hívni. Meglátja a pályán a monstrumokat és azt mondja, hogy akkor mozgassuk meg őket. És akkor jönnek majd a külső zónafutások, amivel elvehetik ennek a frontnak az élét.

Az Eagles idei egyik legrosszabb futás elleni teljesítménye (sikerességi ráta alapján) a Packers ellen volt, az pedig egy ehhez elég hasonló rendszer sok outside zone játékkal, úgyhogy ebből meríthat a 49ers is. Ha ez működik, akkor erre a Sasok válasza egy 6-1-es front lehet, ami a Patriots-Rams Super Bowlról lehet ismerős, viszont Shanahannek erre is van válasza, méghozzá hogy akkor passzolni fognak.

Rengeteg fog múlni azon, hogy a mérkőzés elején melyik csapat tud nyerni a futójátéknál. Meghatározhatja a meccs képét, hogy ebben a párharcban mi fog történni az első negyedben. Ha az Eagles meg tudja fogni a futást az 5-1-es frontjával, akkor akár meg is nyerheti a meccset. Ha nem, akkor viszont nagyon hosszú este elé néz a defense, mert változtatni kell, azt amúgy is kicsit lassan szokta megtenni Jonathan Gannon védőkoordinátor, és a változtatás sem biztos, hogy jó eredménnyel szolgál, hiszen akkor meg Kyzir White-ot kell pályára küldeni, akit utána passzokkal szedhet szét Shanahan.

Igazából bármivel próbálkozik az Eagles, Shanahannek és a halál formációnak van rá válasza elméletben.

Mire számíthatunk Purdytől?

Sikerült 2000 szót írnom eddig és nem belemenni a Purdy-helyzetbe, de nem halogathatom tovább. Mr. Irrelevant minden várakozást felülmúlt és nélküle nem jutott volna el idáig a 49ers. Nyolc meccsen nem kapott ki vele a csapat, dobott 16 TD-t és csak 3 interceptiont. Legtöbben azt várják már egy ideje, hogy mikor fog összeomlani és lehozni egy olyan meccset, amit egy hetedik körös újonctól várnál a rájátszásban. De biztos megtörténik ez? Az előző két meccsen nem játszott jól (főleg a Cowboys ellen), de annyira jó körülötte az offense, hogy ilyen összeomlást nem lehet tőle várni.

Azonban most ismét egy szinttel nőni fog a kihívás faktor. Már a Cowboys ellen sem játszott jól, most pedig egy annál is jobb pass rush fog vele szembenézni, ami sack-rekordokat ostromolt a szezonban, és egy a múlt hetinél is több labdát lehalászó secondary várja a labdáit, ráadásul most idegenben játszik majd egy őrült közönség előtt. És eddig azért elég szerencsés volt abból a szempontból, hogy a hibáit nem használták ki eléggé az ellenfelek. Voltak ugyanis interceptiont érő labdái és többször elég megkérdőjelezhető helyre dobta fel a lasztit, azonban ez interceptionökben nem mutatkozott még meg, a védők kezei helyett a földön kötött ki a disznóbőr. És lehet most is így lesz. Viszont az is lehet, hogy most épp nem.

Azt egyébként mindenképp érdemes kiemelni, hogy ő nem egy tipikus Garoppolo féle irányító, nem egy game manager stílusú QB. Teljesen máshogy nézi a meccset mint elődje, távolról kezdi és utána tér vissza a közelebbi célpontokhoz (ahogy egyébként Trey Lance is), és egy hetedik körös rookie-hoz képest indokolatlanul nagy az önbizalma. Épp ezért van egy nagy előnye Jimmy G-hez képest, méghozzá hogy meg tudja hosszabbítani a játékot, ki tud mozogni a zsebből és úgynevezett második reakciós játékokat is képes megcsinálni.

Azonban ez azzal jár, hogy sokszor idő előtt akar menekülni a zsebből, nem érzi magát eléggé komfortosan a fal mögött, túl hamar kezd el hátrálni és kiforogni balra úgy, hogy a szemét leveszi az elkapóiról, plusz sokszor bele is rohan a nyomásba. Ez egy top védőfal ellen pedig problémát jelenthet. Főleg úgy, hogy múlt héten nyomás alatt 10 passzából 3 volt sikeres 24 yardért, a zsebből kimozogva pedig 1/6, és az egyetlen sikeres is Kittle akrobatikus elkapása volt, ami nem volt egy jó dobás. A szezonban balra kimozogva 7/22 a mérlege, így az Eaglesnek erre az oldalra kell majd kiüldöznie a zsebből, ami épp kapóra is jön, mert a túloldalon Haason Reddick többször nyerhet Mike McGlinchey ellen, mint Trent Williams ellen Josh Sweat.

Ha Purdy megremeg, akkor jó esélyei lehetnek az Eaglesnek, és ebben az esetben Kyle Shanahan is hajlamos lehet begubózni és konzervatívra váltani, ami ismét csak a Sasok malmára hajthatja a vizet. A hazaiaknak az lenne az érdekük, hogy minél több harmadik és hosszúra, tehát nyilvánvaló passzhelyzetbe kényszerítsék Purdyt és a 49erst, ahol elszabadulhat a pass rush és ahol kevésbé lehet a Shanahan féle mágiát alkalmazni, ezzel együtt több hárul az irányító vállára.

Ha ez nem sikerül és folyamatosan megoldja a first downokat a 49ers első-másodikra, vagy harmadik és rövid fog következni, akkor Purdy a meccs nagy részében szépen el fog dobálgatni, a skill személyzettel kisegítve pedig folyamatosan haladhat a 49ers.

Mit támadhat Shanahan?

Az Eagles nagyrészt zónázni szokott, és azt várom, hogy ezen a meccsen is így lesz. Emberezés esetén ezzel a halál formációval Shanahan nagyon jól tudja manipulálni, hogy ki hol helyezkedjen el a pályán, így ezt elkerülnék a Sasok, plusz az elkapás utáni yardoktól is lehet tartani emberezésnél, zónázásnál pedig kisebb ablakos dobásokba lehet talán kényszeríteni Purdyt.

Az Eagles védelme nagyon erős és tele van jobbnál jobb játékosokkal. Azonban Shanahan nagyon jó abban, hogy megtalálja a gyenge pontokat és azokat támadja. Tehát hiába van mondjuk 9 nagyon jó védője az Eaglesnek, a 49ers elsősorban azt a kettőt fogja támadni, ami nem olyan jó. Ez egyrészt Kyzir White lesz a linebacker sorban, amikor pályán van. Shanahan egyébként is a linebackerek kipécézésének mestere és ezerféleképp tudja támadni őket, vagy játszadozni velük például motionökkel vagy play actionökkel, amiket a legtöbbet használ a ligában – az Eagles egyébként play action ellen jól teljesít, motionöknél felemás a kép, passzban jók, futás ellen gyengék.

Ez lehet az elsődleges támadási pontja a 49ersnek, ráadásul Kittle és McCaffrey személyében van is két nagyon veszélyes fegyvere. White egyikükkel sem tudja felvenni a versenyt, de igazából TJ Edwards sem igazán. Így lehetne egy safetyt állítani mondjuk Kittle-re, ez viszont csak akkor fog működni, ha a slot corner Avonte Maddox tudja vállalni a játékot. Ha nem, akkor a helyén CJ Gardner-Johnson lesz, hátul pedig Marcus Epps és Reed Blankenship, akik nem olyan jó játékosok. Viszont ha Maddox játszik, akkor CJGJ lesz az egyik safety, őt pedig már rá lehet állítani Kittle-re és egy relatíve jó munkát is végezhet – már amennyire egy ilyen elit fegyver ellen lehetséges.

A Maddox-kérdés egyébként abból a szempontból is érdekes, hogy ha játszik, akkor viszont őt futásokkal támadhatja Shanahan, mert egy kisebb játékosról van szó – ha nem játszik, akkor Gardner-Johnsont már kevésbé lehet támadni, hiszen ő jóval fizikálisabb. Szóval sok múlik azon, hogy Maddox felépül-e időben a mérkőzésre, ettől függően mást lenne érdemes támadnia a 49ersnek.

Azt azért valószínűnek tartom, hogy a széleket kevésbé fogja támadni a 49ers, hiszen Darius Slay és James Bradberry a liga talán legjobb CB-párosa és jól felveszik a versenyt Samuellel és Aiyukkal. Legalábbis amíg az elkapók kezébe nem kerül a labda, utána azért a szerelésekkel szoktak problémáik lenni, ami nem valami jó előjel a mostani ellenféllel szemben. Szóval ez is egy jó taktika lehet Shanahantől, az elkapók kezébe adni a labdát és elkapás utáni yardokat szerezni belőlük.

A falak csatája

Érintettük már ezt a részt kissé. A liga legjobb left tackle-je, Trent Williams ellen nem sokaknak van esélye, és Josh Sweat ugyan nagyon jól játszik, de nem várnék tőle sok mindent ezen a találkozón. A túloldalon azonban Haason Reddicknek előnye lesz Mike McGlinchey ellen pass rushban és okozhat nagy gondokat. Mellette pedig a fal közepén is az Eaglesnél van az előny, Cox és Hargrave a liga talán legjobb DT-párosát alkotják passzsiettetésben, a 49ers pedig itt a legsebezhetőbb, hiszen a Banks, Brendel, Burford trió ugyan az év eleji várakozásokat egyértelműen túlteljesítette, ettől még nem számítanak egy jó egységnek. Egyértelmű passzhelyzetekben tehát az Eagles mindenképp fölényben lesz, futásoknál viszont már kiegyenlítettebb lesz a kép.

Ki nyer?

Mindkét csapatnak fontos lenne, hogy előnyben tudjon játszani. Az Eaglesnek azért, mert akkor Purdy több nyilvánvaló passzhelyzetbe kerülne, így több esély lenne megzavarni és sackelni, vagy esetleg labdát csenni tőle, így még több drive akadhat meg, és az Eagles előnyben elég jól tudta futtatni a labdát idén, folyamatosan ölve az órát – plusz előnyben a hazai közönség is elég sokat segíthet. Megfordítva a 49ersnek is fontos lenne a vezetés, hiszen akkor nem kellene Purdyt nyilvánvaló passzhelyzetekbe tenni, és így nekik is jobb esélyeik lennének megtartani azt. Ha tippelnem kéne, hogy fordításra melyik csapat esélyesebb, akkor az Eaglesre tennék, mert Shanahan átválthat konzervatívba az előny tudatában, ez pedig visszaüthet.

Mivel két nagyon erős csapatról van szó minimális különbségekkel, így könnyen lehet, hogy a turnovereken fog múlni a mérkőzés. Ráadásul mivel mindkét csapat elég jól kontrollálja az órát és képes hosszú támadásokra, így kevés drive is lesz a meccsen, tehát akár egyetlen turnover is eldöntheti a találkozót, mivel nem sok esély marad javítani. Mindkét csapat nagyon jól vigyázott idén a labdára, de mindkettő elég sok labdát szerzett védőoldalon, szóval ezt is nehéz megjósolni, de akinek sikerül turnovert csennie, az meg is nyerheti a mérkőzést.

Ugyancsak elképzelhető, hogy a főedzők game management döntésein fog múlni az összecsapás, hiszen tehetség és edzői fronton is nagyon nehéz dönteni a felek közt. Ebben biztosan az Eaglesnek áll a zászló, hiszen Shanahan nagyon konzervatív egy sikeres playoff-edzőhöz képest, míg Sirianni agresszív és helyes negyedik kísérletes döntéseket hoz. Akár ez is jelentheti a különbséget.

Személy szerint úgy álltam neki a playoffnak, hogy ez a két csapat a konferencia legjobbja és egy hajszállal a 49ers felé húztam, de ahogy közeledtünk ehhez a meccshez és ahogy ástam bele magam a matchupokba, meggyőztem magam az Eaglesről. Nem magabiztosan, de most erre az oldalra hajlok.

3 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
3 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Tizenkettes
Tizenkettes
2023-01-28 07:49

A hatszor előforduló “baromi” helyett tudnám ajánlani: fantasztikus(an), kivételes(en), zseniális(an), fenomenális(an), szenzációs(an), félelmetes(en), kiváló(an,) elképesztő(en) stb. :)
A 49ers nyer 10 ponttal.

Mark Molnar
Mark Molnar
Reply to  Tizenkettes
2023-01-28 08:27

en a “legvolatilisebb” helyett irtam volna nepszerut, vagy gyakran elofordulot, vagy kozkedveltet, vagy elterjedtet.

ja, es eagles, es 7-nel kevesebb ponttal. de ha purdy int-et dob az elso drive-ban, akkor 14+ pont.

semleges szurkolokent persze tokeletesen mindegy, hogy ki nyer :) a lenyeg a kiemelkedo egyeni teljesitmeny es a fordulatos merkozes, lehetoleg serulesek nelkul.

az biztos, akarmelyik csapat veszit, sajnalni fogom. a masik dontoben ugyszinten.

JackEasterby
JackEasterby
2023-01-28 19:50

1.Én továbbra se látom ezt ennyire szoros párharcnak, mint ahogy azt a támogatók szavazata és Dani véleménye alapján lehet következtetni. Persze utóbbi Eagles drukker és érthető a visszafogottság. :)
2. Az Eagles O – 9ers D bár erősség vs erősség csatája, de látható, hogy a fontos matchup-ok (futójáték és szélső passzjáték) az Eaglesnek kedveznek.
3. A 9ers O – Eagles D párharcban a futójáték szerintem a támadóknak kedvezhet, de úgy gondolom, hogy a győzelemhez olyan mértékű dominancia kellene, mint 3 éve volt a Packers ellen. Ezt azért nem látom reálisnak.
4. Aztán persze lehet, hogy óriásit koppanok és magabiztos 9ers győzelmet láthatunk. :)

3
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x