Az Eagles a történelem egyik leghatékonyabb csapata volt idén negyedik kísérletekre, nagyban köszönhetően a szinte megállíthatatlan QB sneak formációjuknak, ahol Jalen Hurts mögé ketten is felálltak és áttolták az irányítót a first downt jelző vonalon. Könnyen lehet azonban, hogy egyszezonos csodáról lesz szó, ugyanis az NFL várhatóan betiltja majd ezt a játékot.
Dean Blandino, a játékvezetők korábbi főnöke beszélt arról, hogy a versenybizottság várhatóan komolyan megvizsgálja majd ezt a játékot és minden valószínűség szerint be is tiltják majd.
“Szerintem a liga meg fogja vizsgálni és nagyon meglepődnék, ha nem változtatnának rajta. Olyan mint egy rugby játék. Az NFL a játékosok atletikusságát és képességeit akarja színpadra állítani, ez pedig nem egy ilyen play. Ez csak egy taktika és nem egy esztétikailag szép játék, úgyhogy szerintem a versenybizottság meg fogja vizsgálni.”
– írta a jelenleg tévés elemzőként dolgozó Blandino a the33rdteam.com oldalra.
Az NFL statisztikái szerint Hurts 40 QB sneakből 36-ot sikeresen oldott meg a szezon során, a Super Bowlban is a tíz futott first downjából hatot így szerzett. A labdacipelő játékos előretolása 2005 óta szabályos az NFL-ben, de az Eagles jött rá először így bő 15 év után, hogy ezt a szabályt ki lehet használni.
Sean Payton is nyilatkozott a témában, aki tagja volt a versenybizottságnak visszavonulása előtt, és szerinte is be kellene tiltani. Ellenben ha nem tiltják be, akkor ő is használni fogja.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Mondjuk szerintem ezek főként nem azért sikerültek mert hátulról Goedert és/vagy Sanders vmennyire megtolta Hurtsöt.
Egyszerűen az előtte lévő fal ilyen magas szinten tudta dominálni a védő falakat ezeknél a játékoknál (is).
Amint az ábra mutatja, bajnokságot nem lehet vele nyerni.
Annyira mégse lehet hatalmas fegyver.
Ez egy hülye indoklás. Amúgy is hányszor van ez egy meccsen a játékok százalékában?
Itt nem az lett volna az értelmes indok hogy a qbét toligassák mindkét oldalról oszt sérülés lehet belőle? alulról hátúlról a csapattársai, miközben az alsóteste a falhoz szorulhat, rossz esetben még szemből visszatolják a felsőtestét az ellen nagyemberei és így tényleg egy hajlékonygerincű qbszníket hajtogathatnak belőle.
Ezt lehet hogy egy RB teste jobban bírja, míg a QB-é meg nem.
Esztétikai kifogás? Az NFL-ben? Tologatás mijatt?
Azonnal tilcsák bejazösszes falembert, mert azok itten tologassák a másikokat! Há mégiscsak hogynézkijazijen? Mán a látványtójis felfordul az ember gyomra…
Nem lehetne, hogy inkább mégiscsak valami szép balettot aggyanak a kiművelt, esztétikajilag is pallérozott közönségnek ehejett a fertelmes erőszakoskodás hejett? A marhapásztorok és sörüzemi szakemberek nemzetközi kuturális szöveccsége is eztet óhajcsa! Márhogyugye központilag. Vagymi.
Én a betiltásikat tiltanám be.
Egyébként van benne ráció, mert ha egy csapat rá tudna állni, hogy rögbis módra 2-3-4 yardot toljanak egy labdás játékoson, némileg veszítene a játék a szépségéből.
Nagyon helyes.
Szerintem a faljátékosokat kellene kiszedni a játékból, nem elég látványos a játékuk. 🤣
Szinte nincs egy elkapásuk, szinte nincs egy 40 yardos passzuk. Csak egymást tolják ide-oda. 😃
Én Patrick zseniális passzait tiltanám be, mert utánozhatatlan a srác 😃😃😃
Ez nem fair a többi csapattal szemben. 😊