Geno Smith tavaly top 10-es teljesítményt nyújtva rájátszásba jutott a Seahawksszal, a szerződése viszont az idény végénlejárt, így most a felek kénytelenek a futball üzleti oldalával foglalkozni. Nagy áttörés az elmúlt hetekben nem történt, de a GM John Schneider szerint jól haladnak a dolgok.
“Volt pár nagyon jó beszélgetésünk. Rajta vagyunk az ügyön, megpróbáljuk kitalálni, hogy lenne a legjobb mindenkinek. A piac csak március közepén nyílik, így még bőven van időnk”
– mondta Schneider (via NFL.com).
Smith 2023-ban minden meccsen kezdő volt – 2013-as újonc éve óta először –, vezette a ligát passzpontosságban, dobált 4282 yardot, 30 TD-t és 11 INT-t, Pro Bowler lett és őt választották az Év Visszatérőjének a szakértők. Mindez pedig elég sok pénzt jelenthet a számára – ha nem is kap 40+ millió dollárt, de egy évi 30-35+ millió dolláros szerződés bőven elképzelhető (ha pedig nem sikerül időben megegyezni, akkor szinte biztosan franchise taget tesz rá a Seahawks).

Legfrissebb cikkeink
- Hogyan tudna fejlődni a Packers támadósora?
- Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 tackle az NFL-ben dolgozók szerint
- 32 újonc még mindig nem írta alá az újonc szerződését
- Jauan Jennings cserét kér, ha nem hosszabbít vele a 49ers
- Teddy Bridgewatert felfüggesztették, amiért saját pénzén támogatta a játékosait
- Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- A Steelers szétnézett a piacon, mit kaphatna TJ Wattért
- Top10 tight end az NFL-ben dolgozók szerint
- Top10 belső támadófalember az NFL-ben dolgozók szerint
- Triple Coverage #612 – A 15 legjobb irányító-körülmény
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
Legutóbbi hozzászólások
- Ragi on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Leonidasz007 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- Cheetah008 on Nevekkel nem nyersz fantasy bajnokságot – Irányítók, akik félrevezethetnek
- katonadani on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- Cheetah008 on Top 5-ös szerződést kapott Garrett Wilson
- ThySoul on Top10 irányító az NFL-ben dolgozók szerint
- katonadani on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva
- Kopi3.14 on Ja’Marr Chase: Minden elkapó díva