Brian Schottenheimer a Cowboys új támadókoordinátora, ő váltja a távozó Kellen Moore-t. A 49 éves szakember tavaly került Dallasba támadóoldali tanácsadóként, és gyakorlatilag támadókoordinátorként is hasonló szerepkörben fog dolgozni, ugyanis 2023-ban már a főedző Mike McCarthy fogja hívni a játékokat.
Schottenheimer az első profi állását 1998-ban kapta a Chieftől, majd pár egyetemi kitérő után dolgozott a Redskins, a Chargers, a Colts, a Jaguars, a Jets, a Rams és a Seahawks csapatában is, utóbbi háromban támadókoordinátorként. Tapasztalata tehát van, voltak jobb periódusai, bár túlzás lenne azt állítani, hogy a poszt krémjéhez tartozna (vagyis ha McCarthy ismét felsül támadóguruként, akkor nehéz lesz csapaton belül minőségi előrelépést elérni).

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
Én nem értem, hogy mit láttak McCarthyban, mint abban a személyben aki a támadójátékokat fogja hívni, Schottenheimer, ha szerepet kap a támadó playek hívásánál akkor a futójátékot fogja erőltetni. Nem lennék nyugodt a dallasi szurkolók helyében, hogy ez a 2 ember fogja a támadójátékot hívni/koordinálni. (Olyan elcseszett döntésnek látszik, mint a Patricia/Judge páros offense oldali tevékenységre történt kinevezés tavaly)
“ha McCarthy ismét felsül támadóguruként” Szerintem nem kell a feltételes mód. :)
“ugyanis 2023-ban már a főedző Mike McCarthy fogja hívni a játékokat.”
Hogy egy magyar klasszikust (Egervári Sándor) idézzek: az előrelépés megkérdőjelezhetetlen!
Szerintem nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Cowboys támadó oldalának egyik legjobb éveinek elpazarlása történik éppen.