Ha valaki, akkor Ndamukong Suh tudja, hogyan kell karriert csinálni. A Lions korábbi 1/2-ese vitán felül az elmúlt bő évtized egyik legjobb védőfalembere, aki nemcsak, hogy hogy úttörő volt a posztján és 168 millió dollárt keresett karrierje alatt, de nagyon jó érzékkel tudott igazolni és már harmadik Super Bowljára készül a harmadik csapatával.
Suh először a Rams tagjaként jutott a döntőbe még a 2018-as idényben, de akkor kikapott a Patriotstól. Majd aláírt a Bucshoz, ahol a 2020-as szezon végén bajnoki címet ünnepelhetett, ráadásul pont a Chiefst legyőzve. Ismét eltelt két év és most az Eagles játékosaként juthat újra a csúcsra, ismét a Kansas City kárára. Ha pedig pályára is lép, akkor egy igen illusztris társaságba kerül, ugyanis rajta kívül csak Rod Woodson (Steelers, Ravens, Raiders), Bill Romanowski (49ers, Broncos, Raiders), Preston Pearson (Colts, Steelers, Cowboys), Harry Swayne (Chargers, Broncos, Ravens) és Joe Jurevicius (Giants, Buccaneers, Seahawks) mondhatja el magáról, hogy három különböző csapatban is játszott a szezon legfontosabb meccsén.

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bjeela on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
Mielőtt vörös szőnyeges ünneplésbe kezdenénk, mindig eszembe jut, ahogy a 130 kilójával rááll a fekvő Rodgers lábszárára-bokájára a stoplissal, labda már sehol persze… egy igazi gyökér.
És még így sem akkora fíreg, mint Bill romanowski…
Ez csak egy bevett csontkovács technika,segíteni akart ő.