Connect with us

Hír

A Chargers és Justin Herbert elkezdett tárgyalni a hosszabbításról

Elkezdett tárgyalni a hosszabbításról a Chargers és Justin Herbert, jelentette be a főedző Brandon Staley. A korábbi 1/6-os irányító újonc kontraktusa a 2023-as idény végén járna le (a fizetése idén 5,2 millió dollár), de mivel az ötödik éves opcióját (29,504 millió dollár) biztosan lehívja a csapat, így még minimum két évig köti szerződés a Chargershöz.

Herbert óriási reachnek tűnt és szinte mindenki szidta a Chargerst, hogy nem ment rá Tuára. Végül azonban Tom Telescónak lett igaza: Herbert ma már az NFL egyik top 5-ös irányítója, aki karrierje első három évében 14 376 yardot és 95 TD-t passzolt a rájátszással együtt. Mindezt úgy, hogy egy borzalmas rendszerben kellett dolgoznia és olyan játékokat hívtak neki, amelyeket egy vízipisztoly karú game manager QB-nak szokás.

Az szinte biztos, hogy 50+ millió dolláros szerződést fog kapni, igazából már csak a szerződés struktúrája és a garantált tartalmak nagysága a kérdés. A verseny pedig megindult közte, Joe Burrow és Jalen Hurts között, vagy még inkább a csapataik közt, hogy ki hoz össze előbb egy szerződést, és mekkorát, ami után a többieknek is referenciapont lehet.

2 Comments
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
2 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
Justasking
Justasking
2023-03-29 10:38

Miért van az, hogy amerikai fociban a sztárok (elsősorban irányítókra gondolok) sokkal ritkábban váltanak csapatot, mint a kosárlabdázók? (pl:Lebron ) Jelen esetben nem lenne praktikusabb Herbertnek kivárnia a kontraktusa végét és szabadügynökként elmenni egy jobban szervezett egységhez?

László
László
2023-03-29 10:36

Remélem neki van ügynöke.

2
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x