Connect with us

Hír

A Rams elcserélné Allen Robinsont is

A Rams úgy tűnik, hogy komolyan gondolja ezt az újjáépítés dolgot. A Jalen Ramsey trade pletykák után most Allen Robinson is eladóvá vált. A csapat ráadásul engedélyezte is az elkapónak és ügynökének, hogy cserepartnert keressenek, sőt a garantált fizetése egy részét is hajlandóak átvállalni, hogy összehozzanak egy üzletet – írja Tom Pelissero.

Robinsont tavaly szerezte meg a Rams abban a reményben, hogy egy nagyon jó második opciót kínál majd Matt Staffordnak Cooper Kupp mellett. Az elkapó azonban nagyon gyengén teljesített, mindössze 339 yardot és 3 TD-t szerzett. Ennek a jeleit már egy évvel korábban Chicagóban is lehetett látni – mintha lelassult volna, pedig csak most nyáron lesz 30.

Idén garantált $15,25 milliót keresne, amivel biztosan nem kellene senkinek, de mondjuk ennek feléért már elképzelhető, hogy valaki bevállalja. A Rams oldaláról annyi a bökkenő ebben, hogy ha nem vállalnak át semmit, akkor sem spórolnak $7 milliót sem (egészen pontosan $6,85 milliót), szóval nagyon úgy tűnik, hogy a csapat idén megnyomja a reset gombot és majd 2024-ben szeretne újra versenyképes lenni.

Legfrissebb cikkeink

Legutóbbi hozzászólások

Közelgő cikkek, podcastek

Minden jog fenntartva. © 2024 FK Media Group