A Rams tényleg megnyomta a újraindítás gombot, ugyanis Bobby Wagner menesztése és Allen Robinson (illetve Jalen Ramsey) várható elcserélése mellett Leonard Floyd napjai is meg vannak számlálva, írja Adam Schefter. A csapat első körben megpróbálja elcserélni a pass rushert, de ha ez nem sikerül, akkor jön a kivágás.
Floyd 2016-ban a Bears 1/9-eseként került a ligába, és bár nem volt óriási bust, de nem is szolgálta meg a rá áldozott magas cetlit. A Ramshez 2020-ban került, ahol az Aaron Donald-hatásnak köszönhetően 10,5 sacket szerzett, a csapat menedzsmentje pedig ettől megrészegülve adott neki egy 4 éves, 64 millió dolláros szerződést.
A játéka nem esett vissza a következő két évben, egy erős közepes szintet hozott, de soha nem ért fel az évi 16 millió dolláros fizetéséhez. Idén ráadásul 22 millió dolláros cap hitje van, ami a negyedik legmagasabb a csapatban – a kivágásával 3 millió dollárt spórolhatna meg a Rams, egy június utáni könyveléssel viszont 15,5 millió dollár szabadulna fel 2023-ra (ellenben jövőre keletkezne utána 12,5 millió dollárnyi halott pénz).

Legfrissebb cikkeink
- ELF: Enthroners-vereség a spanyol fővárosban
- Családon belüli erőszak miatt letartóztatták a Browns második körös futóját
- Holdoutol a Chargers második körös újonca
- Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- Visszavonul Ndamukong Suh
- Nagyot téved a Bengals, ha azt hiszi, hogy az 1. körösének nincsenek ütőkártyái
- Már csak pár napja van a Chiefsnek, hogy megegyezzen Trey Smith-szel
- A Diósd Saints a 2025-ös idény bajnoka!
- Brandon Aiyuk jó eséllyel kihagyja a szezon elejét
- Patrick Mahomes nem rajong a 18 meccses alapszakaszért
- A Steelers draftolta volna Rodgerst, ha még egy kicsit csúszik?
- Hosszabbított GM-ével a Bears
- Mark Andrews: Rengeteg szart kellett lenyelnem
- A legjobb front 7-ök – College foci 2025
- Dak Prescott teljesen egészséges
Legutóbbi hozzászólások
- Fetyke on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- bjeela on Deion Sanders NFL-es szabályokat szeretne az egyetemi fociban
- renningan on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- vicgeordie on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Csakeztne on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Ge®i on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- bjeela on Az elmúlt évek 10 legrosszabb management döntése
- Kopi3.14 on Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben