A sérülésből lábadozó Ryan Tannehill idén 27 millió dollárt keresne a Titansben, a cap hitje 36,6 millió dollár, a kivágásával pedig minimum 17,8 millió dollárt lehetne spórolni. Ennek ellenére a csapat vele tervez 2023-ban, ugyanis a Titans GM Ran Carthon után most a főedző Mike Vrabel is kiállt a veterán irányító mellett.
“Persze, hogy vele számolunk! Ryan még mindig gyógyulófélben van, de keményen dolgozik és nagyon jó őt itt látni az épületben. Szóval nem kérdés, hogy vele tervezünk”
– mondta Vrabel a Titans weboldalának, bár hozzátette, hogy jósolni nem akar, pláne azok után, hogy tavaly csúnyán megégett AJ Brownnal (róla azt mondta, hogy ameddig ő lesz a HC, addig biztosan nem cserélik el).
A tavalyi volt Tannehill leggyengébb idénye, mióta a Titans tagja. A 62,2 százalékos pontossága, a 2536 yardja és a 13 TD is a legkevesebb, nagyon megszenvedte AJ Brown elcserélését, ráadásul a szezont is idejekorán kellett befejeznie egy sérülés miatt. Azonban kiderült, hogy a potenciális örökös Malik Willis nem az a szint, így ha a Titans idén még nagyobb célokért akar küzdeni, arra csak Tannehillel van esély.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások