Connect with us

Hír

Az Eagles nagyon ráment idén a kompenzációs pickekre

A szabadügynökpiac első felvonása véget ért, az OverTheCap pedig összeállította, melyik csapat milyen kompenzációra számíthat jelen állás szerint a 2024-es drafton. Az Eagles most nagyon ráment a kompenzációs pickekre (bár ennyi szabadügynökkel nem volt annyira nehéz), de a 49ers is jól áll.

Az Eagles jelenleg egyelten olyan játékost sem igazolt, aki beleszámítana a formulába, így papíron kilenc kompenzációs picket is kaphatna. Játékosok elvesztése miatt ugyanakkor minden gárda maximum négy cetlit kaphat, de ez így is egy extra harmadik-, két ötödik- és egy hatodik körös picket jelent a Phillynek.

Szokás szerint a 49ers is jól áll, pedig Javon Hargrave leigazolása miatt kiesett egy extra harmadik körös pick. Viszont Mike McGlinchey, illetve a DeMeco Ryans kinevezés miatt így is kap két extra harmadik körös cetlit a csapat, valamint Samson Ebukam, Charles Omenihu és Emmanuel Moseley után is jár két ötödik- és egy hatodik körös választási jog.

A 49ersen és az Eaglesön kívül jelenleg a Jaguars (Jawaan Taylor) és a Bills (Tremaine Edmunds) kap még extra harmadik körös cetlit 2024-ben, miközben a Dolphins, a Patriots, a Browns, a Steelers, a Colts, a Texans, a Titans, a Broncos, a Raiders, a Giants, a Commanders, a Bears, a Lions, a Vikings, a Falcons, a Panthers, a Bucs és a Seahawks nem számíthat kompenzációra.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x