Ahogy várni lehetett, a Baltimore Ravens rárakta a franchise taget az irányító Lamar Jacksonra, még épp a határidő előtt –jelentette be a csapat. Az egyetlen kérdés az volt, hogy exkluzív vagy nem-exkluzív taget tesznek rá, a Ravens pedig végül úgy döntött, hogy az utóbbit választja, ami nagyon érdekes!
Ez egyrészt azt jelenti, hogy 32 millió dollárt fog keresni az idei évben, már amennyiben nem cserélik el és nem sikerül megegyezni egy hosszabb távú kontraktusról. Másrészt pedig azt, hogy szabadon tárgyalhat más csapatokkal és ha valaki ajánlatot tesz neki, akkor azt a Ravens matchelheti – de ha nem teszi, akkor két első kört kap az irányítóért.
A nem exkluzív tag elsőre furcsán hangzik, hiszen Lamar többet ér két első körnél, azonban a Ravens a jelek szerint úgy volt vele, hogy két évnyi tárgyalás után most ennek a terhét átadja valaki másnak, és ha Lamar megkapja, amit akar, akkor azt még mindig matchelhetik és megtarthatják, ha pedig nem akarják, akkor kapnak két első kört és végeztek az egész sztorival.
Ez nagyon érdekessé teszi a helyzetet, ugyanis van esély rá, hogy valaki (sőt, akár több csapat is) bejelentkezik egy teljesen garantált szerződéssel és elviszi Lamart Baltimore-ból.
Időtávot tekintve egyébként jövő szerdától lehet elkezdeni ajánlatot adni Lamar Jackson számára.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Nem 32 M az a 32? Amúgy elkeserítő, hogy ide jutottunk, de ez van…
32 dollárt én is adnék érte, és egész évben a kertet kapirgálhatná, meg mosogathatna a konyhában :D
Na, ami félig komolyabb, az a Jets. Most vannak úton Green Baybe. Ennek a hírnek a hallatán sztem két lehetőségük van:
1) A fő tárgyaló eltéríti a repülőt és Baltimoreba irányítja át; vagy
2) Leszállnak Green Bayben, találkoznak Rodgerssel, megkérdezik hogy van, és elnézést kérnek, mondván nekik most fontos dolguk van a Ravensnél és padlógázzal elindulnak Lamar felé.
Ez nem volt egy teljesen hülye lépés a Ravenstől.
Majd ha Lamar ügynök megtudja, hogy ő volt kicsit eltájolva, és mástól sem kap full garantált veszett sokat, akkor mit tesz?
Simán lehet, hogy rosszabb ajánlatokat fog kapni, mint amit a Ravens adott volna neki – ugyanis az ajánlatok mellé ki kellene csengetni 2 első kört is, és ennek ára van. Hol máshol ütközne ez ki, mint egy lájtosabb QB szerződésben?
Szar ügy 32 dollárnál én is többet keresek.
Én rászarnék a GM asztalára, venném a kalapom, és elmennék csövezni nyújorkba. Hátha ott találnék valami melót, ami évi 1 kiló kenyérnél és egy pakk budlightnál többet fizet ;)
A Giants helyében most nyomnék rá az All-in-re. Pénz van, a keret nem annyira rossz, ebben a rendszerben Jones is Lamar-nak tűnt, és akkor már inkább neki adjanak elit fizut mint DJ-nek. Az első körökért meg nem kár, az idei úgyis túl magas lett 😂