86 éves korában elhunyt a Panthers alapítója, Jerry Richardson, jelentette be a csapat.
Richardson 1936-ban született és az 1958-as draft 13. körében került be az NFL-be. Halfbackként mindössze két évig játszott a ligában és csupán négy TD-t szerzett, de az egyiket pont az NFL-döntőn 1959-ben, amivel egyébként meg is nyerte a döntőt a Baltimore Coltsnak. Az ezért kapott bónuszát aztán arra használta, hogy az egyik barátjával közösen megalapítsa a Hardee’s nevű étterem franchise-t, ami tarolt az Egyesült Államokban. Később ő lett CEO-ja a Flagstar nevű cégnek, ami az USA hatodik legnagyobb vendéglátóipari vállalata volt 2500 étteremmel és 100 ezer alkalmazottal.
1995-ben vonult vissza, amikor is ő lett a Carolina Panthers alapító tulajdonosa, majd idővel a liga egyik legbefolyásosabb tulaja. Szobrot is kapott a csapat stadionja előtt, azonban 2017-ben helytelen munkahelyi magatartás (szexuális zaklatás, rasszista megjegyzések) miatt el kellett adnia a csapatot.
23 éve alatt a Panthers 183-184-1-es mérleget ért el az alapszakaszban és 9-8-as győzelmi mutatót a rájátszásban, ráadásul kétszer a Super Bowlig is sikerült eljutnia a csapatnak (bár győzni egyszer sem sikerült). Nyugodjék békében!

Legfrissebb cikkeink
- Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Asante Samuel apja úgy beszólt a Dolphinsnak, hogy ebből aligha lesz igazolás
- Breakout játékosok 2025 – AFC North
- Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Cousins a Penix-választásról: Úgy éreztem félrevezettek
- Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- Top10 futó az NFL-ben dolgozók szerint
- Egy év haladékot kapott a Chiefs a stadionhelyzet rendezésére
- Már csak egy hete van megegyezni a Chiefsnek és Trey Smith-nek
- Eljött a power rusherek korszaka: így változott meg a passzsiettetés az NFL-ben
- Myles Garrett és a társak azt szeretnék, ha Joe Flacco lenne a Browns kezdője
- Vontaze Burfict bevallotta: utálta a Steelerst, direkt bántotta őket sípszó után
- Ritka agydaganattal küzd a korábbi NFL-linebacker
- Marihuána- és illegális fegyverbirtoklás miatt tartóztatták le a Cowboys elkapóját
Legutóbbi hozzászólások
- Kopi3.14 on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- LaszloSzollosi on Az Eagles tavalyi legrosszabb igazolása már a szezon előtt tudta, hogy fel fog sülni
- Loosername on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Sigismundus on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- bjeela on Donald Trump miatt visszatérhet a Redskins név?
- Csakeztne on Patrick Mahomes: Imádom Bradyt, rengeteget beszélünk
- Cseh Tibor on Támadófal-rangsor a szakértők szerint
- bollokg on Támadófal-rangsor a szakértők szerint