Geno Smith nemrég hosszabbított a Seahawksszal, és bár az első riportok alapján 3 évre 105 millió dollárért írt alá, azóta kiderült, hogy ebből 30 millió dollárt csak ösztönzők formájában szerezhet meg. Most pedig már azt is tudjuk, hogy konkrétan mit kell tennie ezért a pénzért.
A különböző források információ alapján a történet úgy néz ki, hogy ha Geno pazarul játszik idén, akkor a 2024-es fizetése 15 millió dollárral nőhet, míg a 2025-ös fizetését a 2024-ben nyújtott elit teljesítménnyel tudja feljebb tornázni hasonló mértékben. De mit is jelent pontosan az, hogy elit játék? Mutatjuk:
- legalább 4282 passzolt yard,
- 30+ TD-passz,
- minimum 69,755-ös passzpontosság (minimum 224 passzkísérlet),
- 100,84+-os passer rating (244+ passzkísérletből),
- legalább 10 győzelem vagy rájátszás, miközben legalább a snapek 80 százalékában a pályán van.
Smith-nek tehát azt vagy annál is magasabb szintet kell hoznia, mint tavaly, a fenti határértékek ugyanis konkrétan a 2022-es alapszakaszban nyújtott teljesítményét jelölték meg minimumként. Mindegyik cél teljesítése 2 millió dollárt ér, és amennyiben sikerül egy idényben mind az öt feltételt teljesítenie, akkor kap további 5 millió dollárt. Magyarán két közel MVP-szintű szezonnal és csapatsikerekkel tudja csak feltornászni a fizetését évi 25 millióról 35 millióra, miközben a nála jóval kevesebbet mutató Daniel Jones 40 millió dollárt kapott alapból és Smith tavalyi számaival 45-48 millióra is nőhet a fizetése.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Ha a tavalyelőttig mutatott teljesítményét nézzük, akkor meg teljesen rendben van a szerződése. Szóval kb. tudjuk mennyit ér a tudásod, ha kiemelkedőt nyújtasz, azt megfizetjük.
Aláírta Geno ezt a szerződést, tehát elégedett volt ezzel a tervezettel. Ennyi nincs miről tovább beszélni, hogy megszívatták, stb. Nem tartott senki fegyvert a fejéhez, hogy márpedig ezt most Te aláírod. Ő választotta ezt, valószínűleg Seattleben akart maradni és ezért discounttal is szolgált. Azért kicsit gondoljunk bele 3 év 75 millió ez is rengeteg pénz.
Talán azt gondolta az ügynöke hogy cserével/piacon nem lesz aki ennél többet kínáljon neki (szerz móddal)és talán kevesebb esélye lesz jó szezont hoznia. Szóval az ismert, kisebb pénz is jobb választás. Egyébként egy ftag után hova lett volna esélye elcserélődni?
Talán azt gondolta az ügynöke hogy cserével/iacon nem lesz aki ennél többet kínáljon neki és talán kevesebb esélye lesz jó szezont hoznia. Szóval az ismert, kisebb kínált pénz mé mindig jobb
Ezt a srácot rendesen megszívatták.