A hírek szerint a Jets nagyon szeretné megszerezni Aaron Rodgerst és a Packers is szabadulna az utóbbi időben egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedő, idén 60 millió dollárba kerülő irányítótól. A legtöbben azt várták, hogy a potenciális csere keretein belül legalább egy első körös picket kap majd a Green Bay, azonban ez közel sem biztos.
Egyre több olyan riport van, mely szerint a Packers már nagyon szabadulna Rodgerstől, ráadásul egyre népszerűbb az a nézet, hogy a legmagasabb ellenérték egy vagy két második körös pick lehet érte. Jobban belegondolva ez teljesen reális forgatókönyv: a 39 éves irányító egyre többször beszél a visszavonulásról, miközben idén 60-, jövőre pedig 50 millió dollárt kellene kifizetni neki, ráadásul a Packers sem ragaszkodik minden áron hozzá. Sőt, a Jetsen kívül igazán kérője sincs a jelek szerint, tehát nincs valami jü alkupozícióban a Packers. Más hírek szerint egyébként egy első kört szeretne a Green Bay az irányítóért.
Az is az első körös pick ellen szól, hogy 2008-ban Brett Favre-ért sem adott a Jets ilyen magas cetlit, sőt! A Favre-trade egy sávos rendszerre épült, mely értelmében a Jets 2009-ben (tehát egy évvel később)
- egy 4. körös picket ad akkor, ha Favre nem lesz ott a pályán a a snapek legalább felén,
- egy 3. körös cetli jár akkor, ha Favre legalább a snapek felén pályára lép,
- egy 2. körös pick ér az, ha Favre a snapek 70 százalékán a pályán van és rájátszásba jut a csapat,
- egy 1. körös választási jogot kap a Packers, ha Favre a snapek 80 százalékán a pályán van és döntőbe jut a Jets.
A Green Bay végül egy harmadik körös picket kapott Favre-ért. Ennél Rodgers alighanem drágább lesz, de egy első kör egyáltalán nem biztos.
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót
Mesélj kérlek a kiszámíthatatlan viselkedéséről!