A Ravens nem volt valami aktív az idei piacon, hiszen mindössze egy külsős játékost igazolt, az elkapó Nelson Agholort. Azonban a jelek szerint itt nem akarnak megállni nem csak igazolás, de elkapó fronton sem, ugyanis Adam Schefter információi szerint ajánlatot tettek Odell Beckhamnek, miután találkoztak vele Phoenixben a tulajdonosi meetingen.
A kérdés persze az, hogy milyen összeget tartalmaz ez az ajánlat, erről pedig az ESPN insidere nem számolt be. OBJ állítólag egy évre $15 milliót szeretne, de korábban arról panaszkodott, hogy a legjobb ajánlata $4 millió volt. A Ravens mellett a Jets és a Rams érdeklődéséről lehetett leginkább hallani az utóbbi időben.
A korábbi első körös, mára már 30 éves játékos a két évvel ezelőtti Super Bowl-győzelem során összeszedett sérülése miatt kihagyta a teljes 2022-es idényt, most szeretne ebből visszatérni. Ami a Ravenst illeti, továbbra is nagy szükség lenne egy elkapóra ugyanis Rashod Bateman, Nelson Agholor és Devin Duvernay alkotja jelenleg a kezdő triót.

Legfrissebb cikkeink
- Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- A piac legnagyobb sztárjai
- Matt Patricia lesz az Ohio State új védőkoordinátora
- Cserét kért a Bengals linebackere!
- Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- A Bills futója évi 15 milliós fizetést akar
- Ismét Super Bowlt rendezne New Orleans
- A Chiefsnek nem, de egy játékosnak összejött a triplázás
- Mindkét fiát viszi magával a Raiders edzői stábjába Pete Carroll
- Brandon Staley lehet a Saints védőkoordinátora
- Top 10 kérdés a holtszezon előtt
- Jalen Hurts elit társaságba került
- Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Mahomest karrierje legfontosabb meccsein verték el a legjobban
- Mahomes a kanyarban sincs Bradyhez képest, ha a Super Bowlról van szó
Legutóbbi hozzászólások
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- GB-DB on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- bjeela on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- ThySoul on Joe Burrow megpróbál nyomást gyakorolni a Bengalsra, hogy fizessék meg a sztárjaikat
- Hurrá Torpedó on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
- Cseh Tibor on Saquon Barkley: Miért ne hozhatnánk létre a saját dinasztiánkat?
- Kopi3.14 on Travis Kelce-nek kell egy kis idő, hogy döntést hozzon a jövőjéről
Mégiscsak reális ez a Madden 23, első szezonban leigazolod kb 10 millióért egy évre, aztán 20 alatt nem hajlandó hosszabbítani
Meg nagy szükség lenne egy irányítóra is.