A draft első köre után több hír/pletyka is napvilágot látott. Ilyen volt például, hogy ha a Lions nem viszi el a futó Jahmyr Gibbst 1/12-re, akkor a Jets megtette volna pár pickkel később. A másik érdekes pedig az, hogy a Titans, a Raiders és a Falcons is nagyon próbálkozott azzal, hogy felcseréljen az első kör végébe – írja a PFT.
Azt az Eagles kapcsán is többen megerősítették, hogy Howie Roseman fogadott hívásokat és voltak is jó ajánlatai az asztalon, viszont Nolan Smith-t nem akarta benn hagyni, annyira jó értéknek érezte. Most akkor kiderült, hogy honnan érkezhettek ezek az ajánlatok. Az jó kérdés, hogy Will Levis lett volna a kiválasztott vagy esetleg valaki más, de leginkább rá tippelhetünk.
Az éjszaka során fény derülhet erre, hiszen Levist még nem vitte el senki, és ez a három csapat még mindig felcserélhet érte, és csak az ötödik éves opciót bukja igazából. Ennek kapcsán megjegyezhetjük, hogy többen is arról számoltak be, hogy a Steelers is kapott már hívásokat a második kör első pickjéért. A várakozások szerint a cornerback Joey Porter Jr.-t fogják kiválasztani, de lehet el lehet őket tántorítani ettől egy jó ajánlattal. Mögöttük egyébként a Cardinals lesz soron, vélhetően ők nyitottak egy hátramozgásra.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások