Az ESPN beszámolója szerint az Eagles leigazolta az elkapó Olamide Zaccheaust. A szerződés részleteiről egyelőre nincsenek információk, de vélhetően veteránminimum közeli összegről lehet szó.
Zaccheaust a Falcons szerezte meg draftolatlan szabadügynökként 2019-ben, és azonnal beverekedte magát az 53-as keretbe. Első idényében még nem sok szerep jutott neki, mindössze 3 elkapása volt 115 yardért és egy TD-ért, azonban utána folyamatosan évről évre egyre többet tudott betenni a közösbe. Tavaly már harmadik-negyedik számú fegyver volt a passzjátékban és 533 yardot, illetve 3 touchdownt szállított.
Mivel ő egy kisebb slot elkapó, így Arthur Smith elképzeléseibe kevésbé illett bele, így nem igazolták újra. Az Eaglesnél viszont elkél a mélység WR poszton, ugyanis az elit AJ Brown – Devonta Smith duó mögött mindössze Quez Watkins és a visszahordó Britain Covey található bárminemű tapasztalattal (és Covey-nak is mindössze 21 snap jutott garbage time-ban). Zaccheaus vélhetően Watkinsszal küzdhet meg a WR3 posztért, ami egyben negyedik számú pass catchert jelent a tight end Dallas Goederttel kiegészítve a sort.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások