A draft alatt megegyezett egymással a Saints és a Broncos egy kisebb trade-ről: a Denver a saját hatodik körös pickjéért cserébe megszerezteAdam Trautmant és a New Orleans hetedik körös pickjét. Sean Payton tehát újra együtt dolgozhat a korábbi tight endjével.
A 26 éves játékos 2020-ban harmadik körös volt, sokon – köztük Payton is – nagy potenciált látott benne. Ehhez képest három év alatt csak 61 elkapása volt 645 yardért és négy TD-ért, miközben blokkolásban sem különösebben jó. Egynek elmegy, pláne hogy szinte semmit nem kellett érte feláldozni és idén mindössze 2,7 millió dollárt keres (ráadásul a konkurencia sem nagy, Greg Dulcich, Chris Manhertz és Albert Okwuegbunam sem klasszis), de túl sokat azért nem kell tőle várni.
Related TopicsDenver BroncosNew Orleans Saints

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Veszélyben lehet a Patriots és a Steelers hosszan tartó sorozata?
- A Cowboys megkezdte a tárgyalásokat Trevon Diggsszel
- Még mindig nem tudjuk, ki lesz az idei Hard Knocks főszereplője
- 25 év alatti válogatott – Offense
- Triple Coverage #467 – A nagy irányító draft
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
Legutóbbi hozzászólások