Úgy tűnik, továbbra sincs különösebben nagy érdeklődés az elkapó DeAndre Hopkins iránt. Azt már korábban is lehetett sejteni, hogy a Cardinals nem tudja magas pickért elcserélni a veterán elkapót, és most könnyen lehet, hogy egyáltalán nem fog idei cetlit kapni érte, legalábbis erre utalt a general manager Monti Ossenfort.
A 30 éves elkapó szerződése még két évig érvényes, a fizetése pedig 19,4-11,9 millió dollár lenne a következő az új állomáshelyén. Ez nem olyan sok egy Hopkins kaliberű elkapónak, ráadásul az összegből egy cent sem garantált, ám ez még mindig nem elég a csapatoknak, hogy komoly ajánlatot tegyenek le az asztalra. A Cardinals szempontjából így érthető, hogy nem akarja egy idei hátsóbb körös cetliért eladni az egyik legjobb játékosát. Sok van még a szezon kezdetéig, bármelyik contendernél lehetnek addig még sérülések elkapófronton – könnyen elképzelhető, hogy augusztus környékén érkeznek majd jó ajánlatok.
![](https://fuzovelkifele.com/wp-content/uploads/2022/05/fk_felirat2.webp)
Legfrissebb cikkeink
- Hogyan lehet Jordan Love a liga legjobban fizetett irányítója?
- BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kapott egy kis fizetésemelést Courtland Sutton
- Újabb játékosával hosszabbított a Patriots, de nem Matt Judonnal
- Két kezdő védője is kidőlt a Brownsnak, várhatóan csak a szezonkezdetre térhetnek vissza
- A Rams is elvesztette egyik fiatal cornerét az egész szezonra
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 51-70. helyezettek
- CeeDee Lamb és Micah Parsons is a legjobban fizetett nem-irányító akar lenni
- Ja’Marr Chase sem edz, amíg nem kap új szerződést
- Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 71- 80. helyezettek
- Tua edz is meg nem is, így várja az új szerződését
- Hosszabbított safetyjével a Seahawks
- Az egész szezonra kidőlt a Vikings fiatal cornerbackje
- Edzőtábori csaták – NFC North 2024
Legutóbbi hozzászólások
- ThySoul on BREAKING: Tua Tagovailoa megkapta a nagy pénzt!
- Kopi3.14 on Edzőtábori csaták – AFC North 2024
- Fetyke on Hosszabbított kiváló left tackle-jével a Vikings
- bjeela on Shanahan Belichicket akarta védőkoordinátornak
- Csakeztne on Triple Coverage #542 – AFC East beharangozó
- Zotya on Justin Simmons: Sok csapat számára én lehetek a hiányzó láncszem
- bjeela on Az NFL legjobbjai a játékosok szerint: 81-100. helyezettek
- Zotya on A Broncos még 2025-ben is nyögni fogja a Russell Wilson fiaskót