A Panthers 1/1-re választotta Bryce Youngot, és nyilván előbb-utóbb ő lesz a csapat kezdője. Azonban az nem biztos, hogy már az első héten ő vezeti ki a Párducokat a pályára. A general manager Scott Fitterer ugyanis elmondta a PFT-nek, hogy Young nem kapja meg csak úgy a posztot, ezt ki kell érdemelnie, szóval Andy Dalton lesz a depth chart tetején.
“Nem véletlen igazoltuk le Andyt. Nagyon sok tapasztalata van, érti a szerepét és tud focizni. Ha ő lesz a kezdőnk a szezon elején – és jelenleg ő az –, akkor ő fog játszani. Amikor Bryce készen áll, vagy amikor Matt Corral készen áll, majd akkor mennek ők fel. Nyílt versenyről van szó, de ahogy Frank Reich is mondta, jelenleg Andy az emberünk. Ő megy neki a szezonnak kezdőként, a fiatalok pedig versenyeznek mögötte.”
Azt a főedző Reich is kinyilvánította a draft után, hogy nem siet sehova Younggal. Szeretné, ha először megtanulná a támadósort, és amint ez meglesz és kiérdemelte, örömmel adja oda neki a kezdő posztot.
Érdekes ez a hozzáállás az edzőktől. Természetesen az nem árt, ha fenntartják a verseny látszatát, ezzel motiválhatnak mindenkit a keretben, de értékes edzésidőt vesznek el így Youngtól, aki jóval kevesebbet gyakorolhat a kezdő támadósorral, kevésbé alakul ki a kémia, satöbbi. Urban Meyer is második csapatosként kezelte Trevor Lawrence-t még augusztusban is, akinek szintén nem segített az elején, hogy nem volt összeszokva a társakkal (sok egyéb hátráltató tényező mellett persze).
Az utóbbi három 1/1-es irányító egyébként kezdő volt az első héten (Kyler Murray, Joe Burrow, Trevor Lawrence), de előttük Baker Mayfield és Jared Goff nem. Dalton egyébként volt már hasonló helyzetben, hiszen Justin Fields első szezonjában ő volt a kezdő a Bearsben, de a második meccs közepén megunták és betették az újoncot.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- 21 millió dollárnyi halott pénz nyel be idén a Cardinals DeAndre Hopkins után
- Kiváló, de némi szokásos bolondsággal – Seahawks draftértékelő
- Sok kicsi sokra megy – Rams draftértékelő
- A Kelce tesók szeretik a TNF meccseket, de ellenzik az új kickoff- és vészirányító szabályt
- Garoppolo minden pénzét bukhatja a Raiderstől a lábsérülése miatt
- Csak a Bills és a Chiefs érdeklődött komolyabban DeAndre Hopkins iránt
- Hol köthet ki DeAndre Hopkins?
- Egy meccsre eltiltották a Jets cornerbackjét autóbaleset okozása miatt
- Robert Saleh szerint a Jets ott van a 6-8 Super Bowl esélyes csapat közt
- Nem szóltak, hogy három napig tart a draft? – Chargers draftértékelő
Legutóbbi hozzászólások