A Packers úgy döntött, hogy nem hívja le a korábbi első körös Jordan Love 20,3 millió dolláros, teljesen garantált ötödik éves opcióját. Helyette adott az irányítónak egy új 2 éves, 15,8 millió dolláros szerződést, illetve egy 9 millió dollárt érő ösztönzőcsomagot.
Amennyiben Love legalább a snapek 65 százalékánál a pályán van idén, úgy 500 ezer dollárral lesz gazdagabb 2024-ben. Ha emellett még top 16-ban lesz passzolt yardokban, passzpontosságban, passzolt TD-kben vagy passer ratingben, akkor további 500-500 ezer dollárt kap kategóriánként (maximum 1,5 millió dollárig).
1 millió dollárt ér a Pro Bowl, illetve ugyanennyit az NFC- és Super Bowl győzelem is. 500 ezer dollár jár akkor, ha a snapek 65 százalékánál a pályán van ÉS rájátszásba jut a Packers, illetve ugyanennyit kap egy PO-győzelem esetén is. Emellett további 500-500 ezer dollárt ér, ha top 10-ben végez passer ratingben, TD-passzokban, pontosságban és passzolt yardokban (legalább a snapek 65 százalékán a pályán kellene lennie). Emellett jár még neki 1 millió dollár, ha a snapek 65 százalékán játszik ÉS 10+ győzelmet szerez a csapat VAGY rájátszásba jut VAGY top10-ben végez passer ratingben/passzolt yardokban.

Bejelentkezés Patreonnal

WP Bejelentkezés

Legfrissebb cikkeink
- Kyle Pitts rehabilitációja jól halad, a szezon kezdetére visszatérhet
- A Dolphinsban köthet ki Dalvin Cook, ha kivágja a futót a Vikings
- Romeo Doubs: Nem látok nagy különbséget Jordan Love és Aaron Rodgers között
- A Cowboys hozza a legtöbb pénzt a konyhára, 13 NFL csapat a top 25-ben
- Vereséggel mutatkozott be az Enthroners az európai elitligában
- Ed Oliver is nagyon gazdag lett
- Ha felé passzolsz, hagyj fel minden reménnyel – az Ed Reed portré
- FK! Playbook – A 989 koncepció
- A Lions DT-je 13%-kal csökkentette testzsír-százalékát, hogy jobb lehessen pass rushban
- Jó esély van arra, hogy Watson és Hopkins újra összeáll
Legutóbbi hozzászólások