Tegnap estig kellett dönteni a 2020-as draft első köröseinek ötödik éves opciójáról. A Chiefs, a Dolphins, a Vikings és a Jets maradéktalanul kihasználta a rendelkezésre álló időt, pedig nem sokat kellett gondolkozniuk.
A Jets nem hívta le az 1/11-es left tackle Mekhi Becton 13,565 millió dolláros opcióját. A 201 centis és 165 kilós támadó újoncként jól teljesített, az elmúlt két idényben viszont csak 48 snapje volt sérülések miatt és állítólag a tömegével is komoly problémák voltak/vannak.
Hasonlóan járt el a Dolphins is az 1/18-as Auiston Jacksonnal, aki az első két évében 87 nyomást engedett, ami bántóan sok, tavaly pedig sérülés miatt csak 84 snap jutott neki (és talán még ezzel segítette a leginkább a csapatot). Emellett a gárda nem hívta le az 1/30-ra kiválasztott corner Noah Igbinoghene opcióját se (a védőnek három év alatt volt 602 snapje a védelemben és ez a kevés játéklehetőség is elég volt neki ahhoz, hogy hat TD-t engedjen).
A Vikings sem élt Jalen Reagor 12,98 millió dolláros opciójával. Az Eagles korábbi 1/21-esét tavaly egy hetedik körös- és egy kondíciós negyedik körös pickért szerezte meg a Vikings, a bizalmat pedig 104 yarddal és egy TD-vel hálálta meg, és így már 799 yardnál és négy TD-nél tart három év alatt.
A futó Clyde Edwards-Helaire újoncként elég jól teljesített, de a harmadik idényére már kezdőből is kiszorult. Mindössze 5,4 millió dollárt kellett volna garantálni neki, de a Chiefs még ezt is sokkalta, így a fentebb említett játékosokhoz hasonlóan ő is szabadügynök lesz jövőre.

Legfrissebb cikkeink
- Hét nemzetközi meccs lesz idén az NFL-ben
- Brock Purdy: Az egész történetem arról szól, hogy alábecsülnek
- Az idei drafton elkelhet minden idők legnehezebb játékosa
- A jövő sztárjai – Abdul Carter
- Legalább Garrett maradt – Browns FA-értékelő
- Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
- Veterán cornert igazolt a Ravens
- Ezeket a szabályokat vezetné be a Versenybizottság
- No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Valami kezdete – Jaguars FA-értékelő
- Triple Coverage #592 – Mock Draft egy hónappal az igazi előtt (2. rész)
- BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- A jövő sztárjai – Cam Ward
- Mindent egy lapra feltéve – Titans FA-értékelő
Legutóbbi hozzászólások
- Csakeztne on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on No Fun League: Már orrot törölni sem szabad ünneplésként
- Jani_Kovacs on Ennyi volt? – Chargers FA-értékelő
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Jani_Kovacs on BREAKING: Stefon Diggs a Patriotsban!
- Hurrá Torpedó on Russell Wilson csak akkor keresheti meg a $21 millióját, ha a Giants veretlen lesz idén
Gondolom arra is van kimutatás évekre bontva/átlagosan h az első, második körös választottak hány százalékánál nem lesz ötödik éve így, opcióval vagy ki lett vágva