Justin Fieldsről eddig is tudtuk, hogy atletikus, azonban senki nem gondolta, hogy olyan jó lesz a földön, mint ahogy tavaly berobbant. Ezek után nem meglepő, hogy a Bears támadókoordinátora, Luke Getsy ki akarja használni az irányító lábában lévő potenciált.
“Nem szeretnénk, hogy egy “robotszerű” zsebirányító legyen belőle. Azon dolgozunk, hogy jobb legyen a döntéshozatala, de a játékának része marad a futás”
– mondta Getsy (via PFT).
Fields tavaly 15 meccsen 159-szer próbálkozott futással, amiből 1143 yardot és nyolc TD-t szerzett. Előbbi több mint amit az egyetemen három idény alatt összehozott 260 próbálkozásból (1133), hihetetlenül hatékony volt a földön. Nem is lenne értelme ezt kivenni a játékából, ellenben a passzjátékán bőven van még mit javítani: az előző idényben mindössze 2242 yardot passzolt 17 TD és 11 INT mellett, ráadásul szerencsésnek is érezhette magát, ugyanis 21 turnovert érő passza is volt.

Legfrissebb cikkeink
- Az egész szezonra elvesztette kezdő safetyjét a Ravens
- Cincinnati is draftot rendezne
- Mini-holdoutba kezdett a Packers legjobb falembere
- Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Triple Coverage #600
- Készen vagyunk? – Rams draftértékelő
- Két snapen múlott a Packers guardjának 2 millió dollárja
- Asante Samuel Jr. nyakműtéten esett át, legkorábban júliusban írhat alá valahová
- Az Eaglest Black Friday alkalmával, a Chiefst karácsonykor láthatjuk kiemelt idősávban
- A Browns kiváló linebackere kihagyja a teljes szezont – veszélyben a karrierje is
- A George Pickens hullámvasút
- Az őrület biztos jele – Bengals draftértékelő
- BREAKING: Megvan milyen meccsek lesznek idén Európában
- Trey Hendrickson egyre mérgesebb a Bengalsra
- BREAKING: Eagles-Cowboys meccsel kezdődik a szezon!
Legutóbbi hozzászólások
- atis123juve on BREAKING: Derek Carr visszavonul!
- Csakeztne on A George Pickens hullámvasút
- Miloo on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Csakeztne on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- ThySoul on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Pedro44 on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- Fetyke on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal
- atis123juve on Egyre cikibb, amit a Bengals művel Trey Hendricksonnal