Connect with us

Hír

Frank Clark csoporton belül marad, a Broncosba igazol!

Frank Clarkot idén a Chiefs kivágta, azonban nem megy messzire és marad az AFC Westen belül, így idén kétszer is megmérkőzhet volt csapatával. Jordan Schultz információi szerint ugyanis a Denver Broncosba igazol egy évre, ahol $5,5 milliót garantáltan megkeres majd idén, ezen felül még $2 millió ösztönzőt tettek a szerződésébe.

Clark a Seahawks második köröse volt 2015-ben, majd 2019-ben került egy csere keretében Kansas Citybe, ahol további négy szezont húzott le. Az alapszakaszban a szerződéséhez képest gyenge teljesítményt nyújtott, azonban a rájátszásokban megemberelte magát, 12 playoff meccsen 10,5 sacket gyűjtött, amivel két Super Bowl győzelemhez segítette a Chiefst.

A Broncosnál Randy Gregory, Baron Browning, Nik Bonitto és Jonathon Cooper alkotta eddig a pass rush szekciót, hozzájuk csatlakozik most Clark. Az igazolást részben magyarázhatja, hogy Browningnak meg kellett műteni a térdét és várhatóan csak valamikor augusztusban térhet vissza a pályára.

A szerződést illetően úgy tűnik Leonard Floyd belőtte a veterán pass rusher piacot, ő $7 milliót kapott garantáltan és még $2 milliót ösztönzőként a Billstől.

Click to comment
0 0 votes
Article Rating
Subscribe
Notify of
0 Comments
Oldest
Newest Most Voted
Inline Feedbacks
View all comments
0
Would love your thoughts, please comment.x
()
x